Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

I. RÉSZ

42 a medve nekem jött; én vadásztőrömmel viaskodni kezdettem vele. De a medve ügyességre nézve jóval felülmulta azokat, melyekkel eddig birokra szálltam és csúnyán megkarmolt. „Ezeket mondva széttárá mellén fehér gyolcs ingét, és mondá: „nézze az ur az átkozott karmok nyomát, még most is fáj s egész éjjel nem tudtam aludni sebem miatt. S mi történt azután? kérdém Rolántól a kíváncsiság által ingereltetve. „ Hát az történt," folytatá ő fölvéve ismét beszéde fonalát, hogy épen azon pillanatban, midőn az utolsó döfést akarám a medve ellen tenni, hátam megett egyszerre e szókat haliám. „Hajrá fogjuk meg!" Hátra tekinték s látám, hogy öt felügyelő fogott körül engem, s öt fegyvernek halált szóró torka nevetett reám. Most a legnagyobb bajban voltam; sebesült mellemből ömlött a vér, előttem a medve, hátam megett a vadászok. Eszméletemet azonban nem vesztém el, hanem egy elszánt döféssel a medvét leszurám, s aztán megfordulva üldözőimmel bátran szembe szállék. Az egyik fegyverét reám szegezve, kiáltá „Add meg magadat, külömben tüstént halál fia vagy. En azonban készebb lettem volna azonnal meghalni és magamat utolsó lehelletemig védelmezni, mintsem gyáván e bosszúálló vérebek által megfogatni engedni. Csak lőjj, ha mersz! felelém elszántan és hideg vérrel, s vadásztőrömet, melyről még a medve meleg vére cseppegett le, magasra emelém. Azonban egyik sem lőtt, s a mint észre vettem, kedvük lett volna élve engem kézre keríteni. Nem szeretek ember vért ontani, tiltja vallásom és meggyőződésem, és büszke is vagyok arra, hogy e föltételemhez mind ez ideig hű tudtam maradni, de e perczben leggyülöltebb elleneimmel szemben, tudva hogy ha kezeikbe kerülök, reám legjobb esetbeu örökös börtön vár, az önvédelem ösztöne, kioltott minden gyengédebb érzelmet szivemből, egy ugrással a legelői álló előtt voltam, s vil-