Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

III. RÉSZ

186 A golyó a vadkannak hátsó czombjába fúródott; a fájdalom, a hajtók lármája és a sűrű lövöldözés annyira felingerelték a megsebbzett állatot, hogy az fejét előlábai közé kapva a grófra rohant. Ez hires volt egész Erdélyországban hidegvérüsége és lővadászságáról, s e két férfias túladj onságának ez alkalommal is kitűnő példáját adá. Mert ő a dühös állatot nyolcz lépésre engedé magához közeledni és csak akkor nyomta el a ravaszt. De a puska ez egyszer csütörtököt mondott. Most a gróf vadászkését előrántván féltérdre ereszkedett s a kést kifeszité. A vadkan egyenesen reá rohant, de nem árthatott a vadásznak, mert annak hosszú késébe szaladván, azonnal kiadá páráját. Ekkor hallá a gróf Buksi uram vészkiáltásait és ment segélyére. Két lövésre mind a két medvét leterité. Buksi uram köszönetet hebegett megmentőjének, és fölszedte magát a földről. E perczben az igazgató is közeiedék feléje, s kérdezé tőle, nem történt-e valami baja. A kérdezett fanyarú mosolyra erőitelve száját biztositá, hogy jól érzi magát s azután büszkén maga körül tekintvén, kérdezé: „Mégis csak hamis állatok ezek a medvék, ugy-e igazgató uram? „Bizony már ma nngyon is boszantják kegyedet" válaszolá az igazgató nevetésre fakadva ezen élcze felett. „Meg vagyok én már szokva az ilyes viadalokra s már el is felejtettem a félelmet" mondá Buksi uram, miközben fegyverét kezdé tölteni. Az igazgató csodálkozék Buksi uram bátorságán s mielőtt állására távozott, halkan a gróf fülébe sugá: „Ritka bátor ember ez a Buksi uram." A vadászat tovább folytattatott. Füstfelleg nehezkedett az egész erdőre s a levegő puskapor illattal volt vegyítve nagy mértékben. Az erdő mélyében folyvást ropogott a puska és a serétek zúgtak a bokrokban. A vad mindinkább szaporodván, a lövöldözés nőttön nőtt, a heves vadászok csak a vadat látták és senkit mást. Ily körülmények közt a helyzet mindinkább vészé-