Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

III. RÉSZ

133 Egy órai gyaloglás után, elértek a vadászat valódi színhelyére. Buksi uram azonnal felállitá a vadászokat, ő maga a gróf és angol közt foglalt állást. Ezután a vékony sipba fujt, mely jelre a hajtók vezetője kürttel válaszolt s a vadászat megkezdődött. Legelőször is rókák jöttek a puska elé. A legelső az angolnak tartott, s midőn a bokrok közül kilépvén, őt megpillantá, egy perezre megállott s óvatosan körül tekintgetett. Az angol mind ezt jól látta, de azért még csak fel sem emelte fegyverét. Buksi uram is megpillantá a bundást s miután tapasztalá, hogy az angol nem készül durantani, arczához kapta fegyverét és lőtt. A róka e lövésre egy nagy ugrással eltűnt a bokrok közt. E közben az angol is hatalmas gólya lépésekkel a grófhoz rohant és saját nyelvén néhány szót intéze hozzá. Ennek következtében a gróf Buksi uram felé fordulva, mondá neki: „ ez angol ur nagyon rosz neven vette, hogy ön a rókára lőtt, — azért önnel boxirozni akar." „Mondja meg neki kérem gróf ur, hogy én nem fogok egy rókát elszalasztani, mert neki nem tetszik reá lőni. A vadászállományra itt senkinek sincs joga csak a kormánynak. Azután én nem értem, hogy mit akar ő velem csinálni?" A gróf felelet helyett pár szót váltott az angollal, mire az lehűtve ment vissza állására. E perezben egy nagy vadkan rontott ki s egyenesen Buksi uramnak tartott. 0 mihelyt észrevette a vadat, arczához kapva golyóval töltött fegyverét, a szörnyetegre dúpplázott. De ha ő a nyulat jó távolról eltalálta is, a vadkant korántsem ejtette el. Revolvere után nyúlt tehát s azzal akart a bajon segíteni, hanem bizony már késő volt, mert a vadkan Buksi uramra rohanván, őt zsák gyanánt felforditá és útját, a nélkül, hogy Buksi uramat agyarával megsértette volna, tovább folytatta.