Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

II. RÉSZ

109 „Az ég szerelmére kedves Buksim ily későn csak nem távozol hazulról, hiszen oly sötét az éj, hogy egy lépésnyire nem lehet látni. — Azután még egészen ismeretlen vagy ezen a vidéken és kalauz nélkül mire sem mehetsz. — Valóban azt nem fogom megengedni, hogy távozzál, holnap is van idő." „Már ha egyszer te kivánod, hogy maradjak, megteszem kedvedért, bár kötelességem volna hivataltársamat eljárásában támogatni." Ezt mondva ismét letevé kalapját, s inte Mihóknak, hogy a fegyvereket akassza vissza helyükre. E perczben egy puska dördülés volt hallható az erdőben. „Már újra ropognak" mormogá Buksi uram fogai közt, — átkozott egy fészek ez, ha tudtam volna, hogy ily nyughatatlan egy főerdész élete, soha sem jött volna eszembe, e hivatalért folyamodni.

t

; A puska lövésre két legény jött a szobába, kiket a főerdészi segéd a ház őrzésére állított fel s kérdék Buksi uramtól, ha nem történt-e valami baja. Buksi uram e tekintetben megnyugtatván az őröket a terembe rendelé őket azon utasítással, hogy az ablaknál foglaljanak állást s figyeljenek. Az emberek engedelmeskedének. Maga Buksi uram is, hogy alárendeltjeinek jó példát mutasson, egy fegyvert ragadt kezébe és szinte az őrökhöz szegődött, mig a háziasszony lehangolva járt s kelt egyik szobából a másikba. „E bizonytalanság a legkiállhatlanabb, mondá a nő férjéhez. „Legalább azt tudhatnánk, hogy állnak a dolgok." „Már pedig ezt meg nem tudhatjuk addig, mig a főerdészi segéd ur vissza nem tér, szólalt meg az őrök egyike." Mihók, hogy a háziasszony tetszését megnyerje és az idegenek előtt is kitűnő bátorsága felől bizonyságot tegyen, ünnepélyes hangon mondá. „Most rögtön megyek, hogy tudomást szerezzek a dolgok állásáról." Mihóknak e készségeért Buksi uram nagyon kezdett hálálkodni, s karjaiba akará őt zárni, midőn az éj csendjében néhány lövés volt hallható az erdőből s utána tompa nyöszörgés.