Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

II. RÉSZ

95 meggyújtani, miután világosság nélkül minden kísérlet Buksi uramnak segítséget nyújtani, hasztalan vala. Végre Mihók nagy fejtörés után megtalálta annak a módját. Nála ugyanis volt tapló, de hiányzott a kova és aczél. Hogy tehát ez utóbbiak mellőzésével is tüzet gerjeszthessen, a taplót az asztalra helyezé s pisztolya végét hozzá illesztvén, azt eldurrantá; mire a tapló tüzet fogott. Ezután egy csomag szalmát vett tenyerébe, a taplót begöngyölé, s addig csóválgatá, mig a szalma lángra nem kapott. Csak is ily fáradtságos műtét után lehetett a fagygyu mécsest meggyújtani. A gyengén pislákoló mécs világánál megtalálták az okát a nagy kiáltozásoknak; mert azon pad alatt, mely Buksi uramnak ágy gyanánt szolgált, két alak hempergőzék és birkózék egymással. Az egyik kisebb volt s mintha morgott volna; a másik alak nagyobb vala s folyvást segitségért orditozék s melynek hangja is hasonlított a Buksi uraméhoz. Mihók nem roszul gyanítva, hogy e hang urától ered, rögtön segítségére ment; azonban a homályban a küzdő alakokat egymástól meg nem különböztethetvén, — a melyik előbb keze ügyébe jutott, minden erejéből czibálni és rázni kezdé. Ez egy borzas fej vala, melyekből Mihók a hajszálakat marokkal rántotta ki. Most a segítség kiáltozást borzasztó bőgés váltotta fel s Mihók czombját valami erősen megcsipé. Rövid vártatva Mihók pár pofont s borzasztó ütlegeket kapott teste minden részén, s hol kikerülheté az ütlegeket, ott harapásokat érze. Ezen körülmények Mihók kedélyére nagy benyomást gyakoroltak, mert előbbi bátor elszántságát nagy leverettség váltá fel. Fölhagyott a borzas fej czibálásával s oda engedé magát a dühös elemek játékának; ezek most rajta jótakarón önték ki boszujokat; elanyira, hogy Mihóknak ajkán először pár fohász, majd csendes segítség kérés, végre pedig viharos orditás cserélék fel egymást. Midőn a nők egyetlen még meglévő remény sugara