Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718
Szolgabírói vadászatok
79» A vadkan tör ki. Mindkét csövit reá süti. A kan fel fog az árkon, rendre veszi a lövészeket; gonosz tüzelés fel végig, anélkül, hogy bár orravére megindulna, vagy vastag szőréből mi keveset is elsúrolna a záporként rá szórt ólom, a legfrissebb egészségbe elhalad és azután még két esztendőt élt vidáman. Amikor a lövészek egybegyűltek, 62 — mond hatvankét — kiürült fegyvert kelle megtölteni a szolgabíró hatalmas zúgolódása közt, hogy köszöni szépen biz ő, de ha a manó még egy vadkant hoz elő s hasonló takaros lakadalmi puffogtatás után is útjára eresztik, tönkre teszi a sok fegyvertöltés . . . A szolgabíró vadászambicióját legtávolabbról sem sértette a szép vadnak gyáva elszalasztása, - a mi próbált vadásznál kétségbeesés jeleit idézte volna elő . . . Hanem mint csendes vérű jó-gazda, takarékossági elvét hivé az ok nélkül elvesztegetett töltények által érdekelve, s csak ezen okból fakadt pátriarchalis zugolódásra. Ismertem három szolgabírót, akik szenvedélyes vadászok lévén, e téren is kitüntették magokat. Sok kártékony vadat elpusztítván, a szegény földészeknek hasznot s könnyebbséget szereztek. * * * Közelebbről egy tollvonás eltörölte százados üdvös intézményeinket s azzal a szolgabírói kart. Tisztes árnyuk bocsássa meg nekem, hogy a vadászatbani • járatlanságukat megszellőztetém. De
