Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718

Főispáni vadászat

67 dultunk egy havasalji erdőségre, hol a szokatlan bőségü cser-makk dus vaddisznó szüretet igért. A szakadó eső két napig tétlen hevertete tanyánkon. Változott időtöltéshez szokott főnökömet gonoszul kinzá az unalom; mennyre-földre fogadkozván, hogy ily késő ősszel másszor nem fog eféléhez. Harmadnap jó reggel az idő földerült. S mind a mellett, hogy a magasabb hegyek füs tölése esőre mutatott, sietve mászók meg a közeli bércet s el is állánk. De alig indult meg a hajtás, mire az eső újra szakadni kezdett, hideg szél kíséretében. Mit volt egyebet tenni, mint tűrni s helyt állani. . . Az ellenünk esküdött elemek dacára élénken hajtottak a kopók, mire egyes lövések történtek. A borzasztó szél zúgása közt időnként egy meglődözött medvének olykori megbődülését tisztán ki lehete venni. Ezalatt szomszédomban egy nagy fa alatt vastag köppenyébe magát beburkolt főispánom a türelemvesztés minden jelével tekintgete reám. Utóbb hozzám sántikála, bosszús hangon mondá: — E már csupa disznóság 1 ördög bújjon a vadászatjába . . . — Hja! — felelém félvállról — kényelmesebb biz a tarokk-asztal. Hanem benne s csak le kell támadnunk. De ha medve bácsi itt a sűrűn talál, mig a köppeny alól előrántjuk a fegyvert, mellen ragad a kujon. — S még úgyis! — mondá hangosan. Ezzel 3*