Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718

A mult század közepén inneni vadászatok

24» Nem volt tán soha fölhevült költő, kit a hajnali pir akkora lelkesedésre ragadott volna, mint most minket. Amint a tárgyakat megkülönböztetni tudhatók, azonnal kibaktatánk kinos fogságunkból. Az aljban nagy öröm várt reám, ami bőven kárpótolá a mult éj szenvedéseit, mert beteges atyámat ott találám hatalmas tűz mellett, vadászpokrócaiba jól betakaródzva, csendesen aluva, mint otthon, befűtött szobájában. A mult éj minden alkalmatlanságait túlszárnyalta nálam jó atyám iránti aggodalmam. Hogyha hőn pezsgő ifjú véremet is ugy kihütheti a fagylaló szél: mi történik akkor beteges öregemmel ? . . . Hanem maga idején föleszmélt s azonnal kihúzódott a szakadások közül. Ahogy észrevette az alkonyodást, jelt adott a hajtás megszüntetésére, de az éles szélnek a fenyves lombjai közti sajátságos zugó moraja elkapta a jelhangokat, mialatt az éj hirtelen ránk borult. Atyám mellett rendesen néhány könnyű pandúr szokott állani, mint nyargoncok, akik által szétosztá parancsait. Egy része sietve tüzet élesztett, a többit a távoli tanyára futtatta eledel és meleg gúnya

1 után. És ez úton mentesítve lőn a tökéletes semmivé léttől. Alig mult néhány perc, hogy a vadásztársak apraja s nagyja futva, sietve a tüz körül egybesereglett s jótékony melegével enyhiték dermedt i Ruha.