Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718

VIII. lésére handabandázni. Feltűnő magam hányásánvetésén mindnyája megütközött, jó atyám meg szinte elájult szégyenében ... Szemével egyre inte nekem, én meg tevém magam, hogy nem veszem észre." A főispán erre elküldte a többi tisztviselőt, pipát hozatott az ifjú Ujfalvynak és egy óra hosszat nyájasan beszélgetett vele. Majd hízelgő kifejezésekben szerencsésnek érezte magát, hogy ismeretségéhez jutott: minél gyakoribb látogatásait kérve. Az öreg Ujfalvy szomorúan mondta fiának „ősz fejemre ekkora szégyent hozni!" Ám a főispán hivatja az apát, aki „nyakra-főre" rohan be hozzá és zavarodottan jött ki tőle. A főispán azt mondta neki: — Gratulálok spectabilis Domine ! Kedves fia tudomány- és viíágismerettel gazdagon tért haza. Azonkívül finom társalgása kimiveltségre mutat. Jól használta idejét. Szerencséjét teendi az életben. A gazdálkodó Ujfalvyt apja egy nyári forró napon, mikor mezei munkásai künn izzadnak, a hűvös szobában lepi meg könyvet olvasva. Sőt mi több, egyik szobájában valami 300 drb könyvét látta. Az öreg kétségbeesett e lustaságon. Fiát a legsürgősebb mezei munkától a könyv csábítja el. Kétségbeesetten vádolja magamagát, miért küldte Bécsbe, ott megzavarták fejét. Eszelősnek marad. Tüstént otthagyta a fiát és soha se jött hozzá. Mindig sajnálkozva nézett reá, s hogy ki nem tagadta, egyedül annak