Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Szarvas-cserkészet

— 94 — volna, de az én szarvasomat többé nem láttam. A süniben menekült el. Izgatottan, kedvetlenül, boszusan ballagtam visszafelé ; s ez volt az oka, hogy egy másik bika, a melyre pedig, ha vigyázva megyek, lőhettem volna,, szintén lövés nélkül mehetett el. * Mit irjak még ezeknek elmondása után? Vadász-sikerekkel ezúttal nem dicsekedhettem. Mert az, a mi már a második napon megesett velem, a régi tapasztalt vadászszal, hogy hogyan lőttem meg az erős bika helyett a gyönge kis — borjut, a mi miatt még Károly is röstelkedett, pedig ő ugyan nem tehetett róla; s az, hogy a körülöttem mindenfelé jelentkezett hatalmas agancsárokra' még csak a puskát se süthetvén el, végre is meg kellett elégednem annyival, hogy elkeseredésemben az utolsó napon egy „sneider"-t lőjek: bizonyára nem olyan eredmények, a miknek kiszinezésére hajlandó lehetnék . . . * De ez az utolsó nap mégis a legnagyobb élvezetet nyújtotta. A Kaphegy legmagasabb pontjáról néztem a világot; azt a szép világot, a mely nekem legkedvesebb. Ott láttam ugyanis magam alatt köröskörül az egész Dunántult a leáldozó nap tündöklő sugarai által megaranyozva: a Vértes sötét hegyeit s idébb, a Bakony fölött, hires Mátyusföldjét; amodább Kemenesalja terült el előttem hosszan, hosszan, és mint amaz is, beleveszve a