Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Az erdők királya

— 8o — harczokat vivó királyok, semmit, de éppen semmit se juttatnak neki önként; meg kell elégednie a kalandor martalócz szerepével; hasztalan bőg és ordit az ő méltó dühében, a melyet most még csak ugy csillapíthat le egy kissé, hogy koronájának erős ágaival egy egész sereg oldalágat vág le egy csapásra az előtte álló fa derekáról; le-letöri mérgében egy-egy fácskának élő koronáját, ha hallja azon hatalmasok hangját, a kikhez közelítenie nem szabad, nem lehet ... azt az égető nagy tüzet, mely belsejét folyton emészti, valamely völgyi fertőben hűti le valamelyest, de menekülnie kell nem egyszer innen is, ha az a gyűlölt, de félt hang ide is közeledik; csak néha-néha, ha két hatalmas viaskodik az egyeduralomért, sikerül neki egy pillanatra meglopni valamelyiknek figyelmét az ekkor nem őrzött nagylelkű hárem körül. . . No de majd! . . . Csak múljék el még egy-két tél és nyár; . . . csak jusson az ifjúság tettvágya férfierőre, . . . majd akkor aztán nem bujkál, nem lop, nem csal, hanem bátran veszi föl a harczot a leghatalmasabbal. . . * És évek multak ismét; a kis borjúból lett szarvasunk koronáján újra megszaporodtak az ágak s a hatalmas férfierő teljességében érvényesiti magát. A kitisztított uj agancs gyöngyei fénylenek, ágainak hegyei élesek és ragyogók; a gazdag erdő bő tápláléka duzzasztja az összes izmokat s a pezsgő vér harczra készteti az akaratot. Jöszte, most hatalmas vetélytárs! Sárgul, pirosodik a sok falevél s ha egy kis őszi