Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „faliczita"

— 62 — — No, jó hogy eljött kend, mert így legalább tudtára adhatom, hogy az ellőbbi boldog időnek vége van; az erdőre ezután még imádkozni se menjen kend. — Hiszen, imádkozni eddig se jártam én oda; azért meg, a miért eddig el szoktam menni az erdőre, majd csak eztán is eljárogatok, mert tüskeborona az uraságnak is köll; oszt' egy kis tüzelőhöz csak nekem is van jussom ? Nagyot nézett erre az a fiatal ember, és kergette magától azt a vén embert. Majd megtanítja ő azt a kitanult zsiványt, ha eddig még meg nem tanították; csak ő találkozzék vele egyszer az erdőn — nem fog az többé oda visszakívánkozni . . . Hiába volt kiadva a szigorú parancs; hasztalan volt a sok fenyegetés is: azok az erdőőrök csak nem tudták megfogni az öreg fakukaczot soha se; az igazat megvallva, nem is akarták megfogni, mert hiszen ők nagyon jól tudták azt, hogy ennek most se lenne gyakorlati eredménye. — No, majd megfogom én — mondogatta az erdész; s egyik legfőbb törekvését ez képezte. * A nehéz napi munkában elfáradt falusi ember mind régóta alszik már, mikor az idő az egyik napról a másikra fordul; ha nyaratszaka olyankor fekszik is le, a mikor beesteledett, az álomból, ez üditő emberi táplálékból, még akkor is csak nagyon kevés jut neki a hajnalhasadásig, a mikor pedig már talpon van mindenki. Szedik is belőle a maguk részét az uradalmi erdőőrök is, a kiknek pe-