Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „faliczita"

— 5i — kezelábai, más cselédjei biz ő kigyelmeik is, mint akár csak az „ostorosok" vagy a „szekeresek", a kiknek éppen csak ugy, meg onnan „mérnek" mint ő nekik; a pógár pedig „a maga szegénye", nem zsellér a más házában, a maga telkén terem a kenyere és mégis . . . De újra szól a csengő, fütyül a szánkó és leszáll róla a várva-várt liczitáns, a sokat szidott főerdész és vele az ő hűséges ellenőre: a nemzetes kasznár ur, a ki bizony nem valami szívesen tölti itt az Isten egész napját bundában és botosban. Se vége se hossza a sok üdvözlésnek, parolázásnak és a többnyire súgva kifejezett — külön kívánságnak. Itt a prezsbitériumokat vezetik kurátor uraimék, amott pedig a biró urak szólnak a községek első embereinek éléről. Azok az eklézsia fáját akarják .megvenni, emezek meg a község fűtőjét kívánják megszerezni egy egész évre. Hanem Hezitálni egyik se akar avval a sok éhes vevővel. Mindegyik arra kéri a főerdészt, hogy ő nekik legalább, „becsű szerint" adja oda azokat a „számos" fákat, a miket maguknak a többi közül már kijelöltek. Ugyanilyen kivánsága van a papnak, a postamesternek, a szolgabírói meg a járásbirói irodának. Ez mind olcsóbban akarja megkapni a maga fáját, mint az a sok szegény ember, a kik bizony azt se szeretik látni, hogy a legszebb fákat kivonják ezek miatt az árverés alól. Csakhogy ennek mégis meg kell lennie, mert a pap odasúgja, hogy „ecclesia praecedit", amazok pedig némán is tudtára adják azt a még régibb igazságot, hogy: „plus valet favor in 3*