Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „faliczita"

— 49 — társai ezt nem tehetik. Nekik nincs rossz idő, nincs hideg tél; künn kell tartózkodniok és menni kötelesek akkor is, a mikor a „jótétlélek" otthon féli az urat és beereszti még a barmait is melegedni, vagy — melegíteni. Most is csapatban lépnek ki a főerdész lakásából s az utczán oszolnak ki erre, ki arra, kiki a maga dolga után. Az egyik a bíróhoz megy, hogy még ma okvetlenül kidoboltassa a a holnapi faliczitát; s nincs az a rossz idő, a melyben az a biró ezt a legsürgősebb közügyet azonnal közhírré ne tenné. Még jó, hogy a környéken felevő községek már előbb megkapták az értesítést erről a fontos terminusról. A többiek, daczára az alkonyatnak, vagy éppen ezért, mennek egyenesen ki, vissza az erdőre, a hol várja őket a megszokott, de kellemetlen és igen sokszor veszélyes éjjeli szolgálat. Ezt aztán követi másnap a fárasztó nappali munka; s ez igy megy szüntelen. Valósággal a taposó malom munkája. És ezek az edzett emberek birják ezt a munkát; és nem unnak bele, mert ott van előttük a remény, a tudat, hogy bekövetkezik a tél után a tavasz és ez után a nyár az ő csábjaival, élveivel és fizikai nyugalmával. Ezek bőven kárpótolják őket az ő téli fáradalmaikért. * Ma van a jabai erdőn a faliczita. Tiszta és száraz az idő, de hideg annyira, hogy a fényesen lesütő nap semmit se bir rajta enyhíteni. A megfagyott hó csillog és szikrázik a rávetődő sugarak alatt és csikorgása messzire elhallatszik a mély téli csendben, a mint hosszú vadlúd vonalakban törTanos : Az erdő világa. 4