Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Eprészés

a ki csak nemrég is még huszárfirer volt s megtanulta, hogy mi illik: csak nem hagyhatja azt a szegény Zsófit ugy egymagába vesződni . . . segit neki hát ő maga is: egy erős hársfahusáng lédús sudaráról lefejti a könnyen leváló héjat s csinál magának ebből kosarat, a melybe ő is szedhesse azt az epret. S szedi ő is, szedi a Zsófi is, szedik ketten együtt, hogy csakhamar meg is telik az a kosár . . . S nagy szerencse, ha nem a nyalka József jáger ád zálogot annak a kaczkiás Varjú Zsófinak! . . Mikor pedig mi itt a pesti Dunaparton megveszszük azt a kosár epret, nem is gondolunk rá, hogy sokszor milyen érdekes volna megtudni annak a kis kosár szamóczának a történetét; . . . hogy ki szedte, hol szedte és — hogyan szedte ? Megeszszük jó izüen, czukorral vagy a nélkül, borral vagy tejszínnel, ha már egyszer megadtuk érte azt az árt, a melyet nem egyszer sokaltunk. Persze nem tudjuk, hogy az, a ki ezt a sok piros szemecskét ott a lombos bokrok alatt összeszedegette, milyen árt fizetett érette ? . . . * Jaj annak az erdésznek, a kinek kerületében sok az eper; még nem is érik, mikor már folytonosan ostromolják. Otthon a saját házánál, maga az anyjuk naponkint hallatja az obligát figyelmeztetést, hogy az idén neki is jusson ám abból a sok eperből; ne járjon vele most is ugy, mint tavaly mindennel: mindenkinek jutott mindig a javából, lett légyen az eper, vadcseresznye, vadkörte, vadalma, berkenye, 3*