Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Erdőégés

— 28 — lesben; egyelőre csak alant marad; terjed jobbra, balra és előre rohamosan; majd azonban felkapaszkodik egy helyütt az alsó ágakra s innen főlebb, bele a fácska koronájába és még fölebb, ki egészen a csúcsra. Mintha puskaporral behintett mezőre esett volna az égő csóva: egyszerre többszörös robbanáshoz hasonló zaj hallatszik és a láng, mint a villám terjeszkedik köröskörül; pár perez alatt holdakra terjed a tüz és bűzös füsttenger száll el messzire, mind tovább és mind nagyobb mérvben, a vidéken. Mikor az a kis szikra leesett, teljes szélcsend uralkodott, egy falevél se mozdult meg az erdőn; de az elhatalmasodott láng megszülte immár az ő hü szövetségesét: a szelet, mely viszi a füstfelhőket és hordja a langkévéket arra lefelé, a hol még sok, nagyon sok a nyugodt fenségében öntudatlanul várakozó áldozat. A terjedő tüz mentén rémülve, jajgatva szalad egy kétségbeesett ember; az erdőőr ez, ki röpülni szeretne most a faluba, hogy segítséget hozzon. A faluban már meglátták azt az iszonyatos füstfelhőt, mely ott tul a hegyen emelkedik az ég felé. — Ég az erdő — mondogatják a csoportokban álló emberek egymásnak s akad, a ki hirül viszi ezt az otthon irodamunkát teljesítő erdésznek. — Fogj be hamar! — kiáltja a kocsisnak és gyereket szalaszt a bíróért, mig ő maga összevissza halomra hányja zavarában a legfontosabb okmányait. A megérkezett bírónak megmondja, hogy a kisbíró dobolja össze a falut; az egyházfi verje félre \