Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Erdőégés

Erdőégés. A légben kóválygó saskeselyű leejti csőréből, vagy körmei közül a ragadmányt a magas hegység valamely helyén, mely messze maga mögött hagyta a tenyészet felső véghatárát; az összecsúszott sivár görelyen ölnyi magasan fekszik a puha hó, melynek szemcséi mohón tapadnak minden tárgyhoz ; az a leejtett kis élettelen madár ráhull a meredek szögben fekvő hólapra s kezd rajta gurulni lefelé, mindig alább és alább; de már pár lépésnyire is nem madár az többé, hanem hógömb, a mely mind több és több havat tapasztván magához, iszonyú méretekben gyarapodó súlyával és hatványozott erejével már nemcsak havat tapaszt maga köré, hanem felszed félelmetes testére mindent, a mi végzetes útjába esik: követ, sziklát és házat, füvet, bokrot és ezredéves fákat egyaránt; s elpusztít mindent, a mi eléje kerül; erdőket és falvakat egyformán; pusztít mindaddig, a mig a nálánál is erősebb természet útját nem állja ott lenn a völgyfenéken, a honnan tovább gördülnie már nem lehet. Iszonyatos az ilyen pusztulás.