Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadorzók

— Alicsoda ?! No uraim, ezekkel most elbánunk, kiált magából kikelve a grófi házigazda. — Fegyverre mindannyian; többen vagyunk negyvennél. Jaj nekik! Pár pillanat alatt csatára készen állt az egész hadsereg, s csakhamar meg volt állapítva a haditerv isElindultak 5 nem maradt az imént oly népes vadásztanyán, csak egyetlen egy öreg kerülő. * Az az erdőőr nem rosszul látott; a Hódos-völgyben csakugyan rendszeres hajtás alatt állt a „Vadállás". Az ostromló sereg négy részre vált, hogy a Vadállást négy oldalról körülzárhassa. Megvárták a hajtás végét, hogy a vadorzókat csomóban lephessék meg; sokáig ez a hajtás már nem tarthatott, a másikba pedig belekapni már ugyancsak nem fognak. Fától-fához lopózva oszoltak szét az ostromlók s egyenkint egy-egy vastag fa mögé helyezkedtek. A hajtás véget ért s az osztagvonalon összegyűltek a vadorzók és tanácskoztak. Voltak vagy húszan. Váratlanul, mint villám a derült égből, csapott közéjük az erdőmester hangja: —- Adjátok meg magatokat, be vagytok kerítve ! Rémület töltötte el őket ettől ez egy hangtól is és futottak az ellenkező irányba. A bűntudat még a legelszántabb embereknél is ijedelmet okoz az első pillanatban, s csak utóbb, ha menekülésre nincs remény, támad föl az ösztönszerű végelszántság, mely mindenre képes.