Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadorzók

- 184 férhet ahhoz az orvvadászhoz s ha felakarna kerülni a kapuhoz, hogy belül jusson, akkor az elszalad előle. Eszébe jutott, hogy hiszen vannak társai; segítsenek azok. Elkezdett sipolni azzal a vészjellel, mely a beavatottak tudomása szerint gyors segítséget igen, de sipválaszt nem igényel. A vadorzó azt hitte ugyan, hogy ez csak üres ijesztés akar lenni az ő megfélemlítésére, de azért mégis élt a gyanupörrel s figyelt arra, a honnan sejtette, hogy az az ifjú is várja a segélyt. Csakhamar rohamlépésekben közeledett az erdész, a kinek láttára a paraszt a karóját eldobta, a puskáját otthagyta és szaladt egész erejéből be a leveletlen szőlőbokrok közé. — Lőjön rá. lője agyon a kutyát! — kiáltott az erdész; s mert látta, hogy az a bátortalan fiatal ember nem lő, ő, a ki még távolabb volt. sütötte el a puskáját; csakhogy az nem sült el. - Csett, esett! — hangzott a segéd háta mögött ; az a puska csütörtököt mondott. Ez magánkívül ragadta ezt az ifjút is s ő, a ki előbb saját megtámadott életének védelmére nem lőtt arra az emberre, most rálőtt hátulról a menekülőre! . . . A puska nagyot durrant, s az a boldogtalan ember elesett; de újra föltápászkodott és tántorgása közben pár szőlőkarót kitörvén, szaladt tovább és eltűnt a szomszédos erdőben. A két darabban lévő puska és a csőnek az a kampós tokja, csakugyan ott volt a gyepű mellett. Megvolt a „bűnjel."