Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A tolvajpuskás

— i6i — bokortól bokorhoz csúszva megközelíti és — meglövi az ártatlan állatot, kioltja boldog életét. Lelki szemei látják a golyó nyomán patakzó vért, a mely bódit és részegít s már e látománya is megszerzi neki azt a vesét és velőt átjáró lázt, mely gyönyört és fájdalmat okoz egyidejűleg, s a melyet minden igazi vadásznak végigszenvednie kell nem egyszer, sokszor, mindaddig, a mig csak idegei el nem tompultak. * De a szerencse nem lehet teljes, a sors nem lehet egészen kielégítő soha. A nagy urak rendszerint semmiben se annyira irigyek, mint éppen abban, hogy vadászati élvezeteiket másokkal is megoszszák, hogy abból a nemes vadból rajtuk kivül más valaki is lőhessen vagy egy-két darabot. Az a boldogtalan ifjú is keservesen tapasztalta ezt. Utasításaiban benne volt az is, hogy a vadat gondoznia, minden baj és veszély ellen lehetőleg óvnia és az állományt nyilvántartania kell. Lőhet apró vadat: nyulat, foglyot, fürjet és bármily kártékonyát, annak idején, bármennyit, de nagy vadra lövést tenni nem szabad soha, mert ezt az élvezetet a méltóságos gróf saját magának tartotta fenn! . . . Csak ne lett volna hát olyan sok az a nemes állat ott azon az erdőn, hogy lépten-nyomon kellett vele találkoznia! Bármely időben, bármely tájakon bolyongott is a fák és bokrok között, ha valahol a tisztás napfényes pázsitján, vagy a sürü 'ianos: Az erdő világa. II