Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadászélet

r v.: - •! — 131 — - Hát . . . kérem . . . mikor vadászunk rájuk ? — Semmikor, Péter. Mondtam már, hogy ne bántsák azokat az őzeket. — De hisz akkor elmennek innen s majd meglövik mások. — Hadd menjenek; hadd lőjék meg mások, ha elmennek. De nem fognak elmenni, ha nem zavarjuk őket. Ott a Gyertyánosban épen nagyon jó helyen is vannak; még a jószág se jár arra s csinálunk nekik oda holnap sózót is. Maguk pedig — s ezt mondja meg a többieknek is — a kopóikat mától fogva kötve tartják mindaddig, mig lul nem adhatnak rajtuk. Erre adok 2 hónapot s a ki addig azokat el nem adta, azét én magam fogom agyonlőni. Azok az emberek nyilván azt hitték, hogy ez az uj tiszt kötöznivaló bolond; a ki még annyit se tud, hogy az őz ma itt van, de már holnap a harmadik határban válogatja a tippancsot s hogy e szerint valóságos őrültség azt kopóhajsza és puskadurranás nélkül elereszteni. De a határozottan kiadott rendelettel ellenkezni nem mertek s teljesen lehangolva, morogva, mentek a maguk dolga után. Azok az őzek pedig csakugyan megmaradtak ott; s származott belőlük az a mostani nagy őzállomány, a melynek nagy vidéken nincsen párja. * Karácsony elmúlt, az uj év még nem köszöntött be; a nagyon szidott esztendő teljesen megőszült már s az utolsókat vonaglotta; csak alig pár nap volt még hátra belőle. Hosszú locs-pocs után előbb megkérgesedett s majd aczéllá fagyott a vendégmarasztó sár. 13*