Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Élet és halál az erdőn

— 14 — A pusztulás nyomán mindenütt kifakadt az uj élet. A gyógyítható sebek behegedtek, a halottakat jótékonyan eltakarták a hálás utódok, a melyek az ő hosszú időre biztosított életüket nemzőik tömeges halálának köszönhették; a szabadságot nyert uj nemzedék csakhamar beletalálta magát az előnyös uj helyzetbe s közülük mindegyik iparkodott belőle élvezni annyit, a mennyihez hozzájuthatott. Még csak jogtalanság se volt, hogy az erősebbek a gyöngébbek részét is maguknak sajátították el s hogy a maguk szükségletét utóbb már emezeknek a nyomorgatása és meggyilkolása által biztosították . . . Az anyák ledőlt testei rég elporladtak már s nyomait se leljük poraiknak, a melyekkel még az unokákat is táplálták. De a valamikor lehullott makkszemből keletkezett kis csemete, mely oly sokáig sóvárgott hasztalanul a napfény után, ott áll még ma is a régi helyén és kimagaslik messzire a környezete fölé. Fürdik a napfényben és daczol a viharokkal már sok század óta. Egyik nemzedékét a másik után látta eltűnni maga mellől, de az ő kiválasztott életét megkímélték az idő és az emberek. Ott áll, egyik-másik részében betegen is bár, de azért diadalmasan. Egyik hatalmas ágába már száz év előtt befészkelődött a bélrák és odút vájt bele a hosszú évek folyamán. Ezt valamikor, régen, megtalálták a méhek kvártélymesterei, kitisztították és belevezették a rajt, mely ott most békésen tartja fönn az ő minta-monarhiáját. Lent pedig a mohos törzsbe belekapott valamikor a futó tűz, kiégette a