Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Egy szalonkales

— 128 — kadő rügyeivel; de tükröződött a bánat is annak a fiúnak az arczán, a ki oly komoran jött idáig mögöttem. Kezet adtam neki és — jó egészséget kívántam. —- Isten áldja meg ifiuramat. De nekem betegséget, ölő, halálos betegséget kívánjon; mert jó egészség mellett ugy is mi lesz belőlem ?! . . . Hogy csakugyan mi lett belőle, hol és hogyan veszett el ? soha se tudtam meg, hiszen a nevét se ismertem. * Illést csakugyan nem tudták elfogni sehol. Már egy évnél is több idő mult el az eset óta, mikor Zalamegye belsejében, a rezii szöllőhegyen. halva jutottak hozzá a zalai pandúrok. Elárulták, hogy az agyonzaklatott, felére lefogyott banda egy présházban piheni ki fáradalmait. Körülfogták a hajlékot, a melyből sok lövöldözés után végre is csak ugy tudták kiverni a haramiákat, hogy rájuk gyújtották a háztetőt. Az erre következett rémes csend után kitörtek a betyárok a lángoló tetőn. Négyet megfogtak, de egy, az első, megszabadult volna most is, ha a csendbiztos golyója el nem éri. Elesett, meghalt, Illés volt . . .