Tanos Pál: Erdőzúgás, Képek az erdők világából / Budapest, Budapesti Hírlap, 1905. / Sz.Zs. 1667

Fehér erdő

130 TANOS PÁL, az imént még élesen határolt külön részekből állott. Csodás útvesztőbe jutottunk, a hol nem ismerünk rá semmire, a mi pedig mind régi jó ismerősünk. Elcsöndesedett az erdőn minden. Éj van,, a hó már nem hull, de annak a fehérségét, a mi már lehullott, a sötét éj se birja elhomályosítani. A mélységes csöndben és az éj óvó leple alatt megelevenedik az élettelennek látszó erdő. A fák és a cserjék nesztelen sóhaja száll ki legelőször is a levegőbe. Csak a lélek, vagy talán csak a képzelet hallja meg azokat a néma hangokat, a melyekkel ezek az ő bajaikat, az ő súlyos terheiket panaszolják el egymásnak. A nyári zöld levélkorona helyett a fehér téli hótakaró! . . . Azután útnak indul azon a csodálatos, puha szőnyegen az erdő vadja mind valamennyi. Itt egy csapat szarvas szántja föl csülkeivel a havat, keresztül-kasul kalandozva az egész erdőt, bogy az immár szűkre szorult táplálékát a hó alól is előkeresse. A vezértehén hol erre vezeti a követőit, hol amarra tart velük, itt rejtett makkszemek után kutatva a hó alatt, amott pedig levéltelen cserjebimbókon, vagy vékony ágacskák hegyein lakmározván a dus nyári legelő helyett.