Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Nyári verőfény

Igaz, hogy meleg van, mint mondani szokás, cserfával fűtenek onnan felülről, igaz, hogy a kényelemhez szokott városi testnek nem kis fáradalmat jelent a kukoriczások között bóklászni, mikor olyan szépen ülcsöröghetnénk a patak mellett az öreg fűzfák árnyékában, — de hát az őseinktől örökölt szenvedély ellenállhatatlanul vonz a kutató vizsla nyomába s elvégre is rövid az élet s minden órádnak leszakaszd virágát. Kivonul tehát öregje és fiatalja; kivonulok én, kivonulsz te, kivonul ő, kivonulunk mi, kivonultok ti és kivonulnak ők is, — és mikor az egész konjugáczió és az összes névmások künn vannak, ennek a szegény foglyocskák örülnek legkevésbbé. Az eredmény aztán már nem egészen egyöntetű, ha mi gazdag zsákmánynyal térünk meg, abból még nem következik, hogy ti is lőttetek valamit s bizony akad szent Hubertus követői közt olyan is, aki üres tarisznyával és sántára lőtt vizslával tér meg békés otthonába. Az idén a kilátások elég kedvezőek. Kedves fogolymadarunk korán költött és szépen szaporodott. Sok élvezetet igér a vadászat, de ez az istenáldás fokozott kötelezettségeket is ró minden igazi vadászra. Ilyenkor kell igazán gyakorolni a kíméletet, mikor van mit kímélni s alkalom nyílik egy erős állománynak megvetni az alapjait. Egyesítsük hát az élvezetet józan mérséklettel. -» 92 -