Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Az ebedi hiénák

és akkorát ugrik tízfontos csizmáiban, hogy becsületére válnék egyik-másik atlétának. A szerencsés lövészt azonban semmi sem hozza ki a flegmájából, sőt még ő neki áll föllebb s ugyancsak lehordja az ijedező szomszédot ügyefogyottságáért. — Ha nem tudja kend a regulát, miért nem marad kend otthon a sutban ? Vadászaton tudni kell mindenkinek, hová lép; mit teszi kend bolond fővel a lábát oda, a hová »lüve lesz!« A szegény delikvens csakugyan azt hiszi, hogy valami hibát tett és megadja magát. — Honnan tudnám én a vadászregulát, — dörmög magában, — nem járok én vadászni, nem vagyok én kasza-kapakerülő, mint kendtek. Ezzel aztán az ügy el is van intézve és az ügyes lövész önérzetes mozdulattal sülyeszti vissza a lebarbért a csizmaszár ölébe. Egy másik stüsszi rozsdaette kapszlis mordálylyal fenyegeti a közbátorságot. Mind a két kakas arasznyira fölhúzva fenyegetőleg ágaskodik a fényesen villogó kapszlik fölött, a puska gazdája pedig a legnagyobb lelki nyugalommal fogja be a csövük végét mind a két tenyerével s nagyobb nyomatékul még a sörtés állát is rányugtatja a földre támasztott puska fölé. Az úrfiak egyike elhűlve a látvány borzalmaitól, óvatosan közeledik hozzá és csendesen figyelmezteti: Atyámfia, fel van húzva a puskája, elsülhet az Istenért! Há'sze azé puska, hogy elsüljön. Az vóna szép, ha el nem sülne! Ha látom, hogy sül, majd félre kapom a fejem ! így szól és tovább tehénkedik a felhúzott mordály fölött. Ilyen és ehhez hasonló inczidensek a résztvevők óvatosabb részét mihamar arról győzték meg, hogy csakugyan veszélyes vadászatra vállalkoztak. Már a harmadik körnél igen megcsappant a társaság s a negyediket kellő részvét hiánya miatt már nem lehetett megkezdeni. # * • -w 65 5