Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Rókanyom

— De igen, szólt vontatva — fürödtem én is egyszer, ha jól emlékszem 1848-ban, abban az esztendőben, mikor a Jellasics szerezsánjai jártak erre. Persze, hogy az öregnek a fürdésről alkotott nézetei társaságunkban szinte közmondásosak maradtak. Vén csont volt már Hack bácsi, mikor én megismertem, több mint 70 év nyomta vállait, öreg ember számba menő -fiai voltak és olyan nagyszámú unokája, hogy egy kis falu kitelt belőlük, de azért ő vidáman járta az erdőt és végtelen passzióval viseltetett a szarvasok iránt. Bennem mihamar felismerte a szenvedélyes vadászt s a szó szoros értelmében nem hagyott békét s folyton ösztökélt, hogy járjak vele a szarvasok után. Az erdők többnyire oly pokoli sűrűségekből állottak, hogy cserkész-utak hiányában erről a magasabb •élvezetről le kellett mondanunk és inkább négy-öt gyerekkel hajtva vadászgattunk. Sajnálatos véletlen folytán teljesen sikertelenül. Egyszer vadászat után az öregnek eszébe jutott, hogy próbáljuk ki a fegyvereinket, löjjünk czélba. Nyilván azt akarta Játni, hogy mennyire értem ezt a mesterséget. Kiakasztottam egy névjegyet egy vastag bükkfa törzsére és kiléptem onnét vagy 70 lépést. Az öreg a kártyát kicsinylette, a távolságot nagyollotta, de aztán belenyugodott. Valami nagyon szerencsés napom lehetett, mert két golyómat oly praeczize belelőttem a névjegy közepébe, hogy mind a kettőnek a helyét le lehetett volna takarni egy ezüst forintossal. Hack bácsi torkaszakadtából üvöltött örömében és mint egy rézbőrű harczos tánczolta körül a bükkfa törzsét. — Uram! Magának muszáj lesz meglőni a szarvast, — szólt hozzám a meggyőződés hangján ; meg is tett szegény öreg értem minden lehetőt, de a balszerencse nyomon járt és sehogysem tudtam szarvasra lövéshez jutni. Egyszer egy a szántóföldek között egészen különálló kisebb erdőrészben külön az én számomra kinyomozott -w 47 M-