Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A krivosjei farkasok

ezer veszély és nélkülözés között annyira kitanulta az önvédelem fogásait, hogy csak elvétve eshetik ragadozók prédájául. Emberi lakások igen ritkák s akinek van is, oly szegény, hogy saját fekhelyét osztja meg barmával. Ilyen helyen nem sok a ragadozni való. Télen át a krivosjei farkas az ürességtől csikorgó bendővel, csontjaiban a kínzó éhség lázával kutat valami harapnivaló után s hogy ilyenkor a századkonyha szemétdombja az ő szemében elsőrendű lelőhely, azt el lehet képzelni. Az őrmester és a szakaszvezető, maguk is vadászok és az erőd régebbi lakói, már előre figyelmeztettek az őszi látogatókra. Az északi bástyán álló őrök parancsot kaptak, hogy a szemétdomb tájékát tartsák figyelemmel s ha farkas mutatkozik, jelentsék azonnal. Én őszintén megvallva, nem sok reményt fűztem a dologhoz, de azért a szatymára töltött fegyver állandóan ott függött a kezemügyében. Ködös őszi este volt, mikor legényem az első farkasjelentéssel berontott hozzám. Szentül azt hittem, hogy valami kóbor eb jár a vár körül, de azért fölsiettem a bástyára s a mellvéd oltalma alatt kikémleltem az őr által szótlanul megjelölt irányban. Húsz-huszonöt lépésnyire tőlem egy hatalmas állat körvonalai bontakoznak ki a szállongó köd homályából. Valahogyan elárulhattam magamat, mert a következő pillanatban árnyként tűnt el az állítólagos farkas, mint valami látomány. Igaz, hogy ugyanakkor olyan sűrű ködgomoly hengeredett reánk, hogy a farkas eltűnésének ez is oka lehetett. Várni kell tehát, türelemmel várni. És csakugyan alig múlik el néhány perez, alig kezdem érezni könnyű öltözékemben a nedves hideg hatását, alig fordul meg fejemben a gondolat, hogy tán melegebb gúnyát kellett volna magamra öltenem, máris megmozdul a köd sűrű kárpitja, egy másodperezre felszakad s ime ott áll előttem újból a farkas. Lövésem durranását szinte elnyeli a köd, de sikeréről kétségem nem lehet, mert a ködön keresztül is látom a levegőben kapálódzó 29 -