Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Ünőke regenye

rácshoz férkőztek és kényesen csipegették a finom szálakat. Ilyen alkalmakkor Ünőke az erdészekkel is megismerkedett. Csendes, jóindulatú, nagyszakállú bácsik voltak ezek, akik nagy gonddal néztek utána, hogy az erdő éhes lakóit terített asztal várja a télnek nyomorúságos napjaiban. Többször találkoztak vélük, mikor a szénaszállítmányokat odakísérték. Ilyenkor nyugodtan félreállottak az útból mamájával és fül- 4 hegyezve bámultak a csikorgó szekér után. Mikor az emberek annak terhét ledobálták s a szekér távozott, már szabad volt a vásár s ők tartózkodás nélkül hozzáláttak a friss hereszénához. Végre beköszöntött a tavasz, fakadni kezdett az erdő, eddig ismeretlen illatok csiklandozták a táguló orrot és tüdőt és feledve volt a télnek minden nyomora. Az erdőnek új zöldjével azonban megváltozott az egész világ. A mamában is mintha valami változás ment volna végbe. Nem volt többé oly gyöngéd és gondos Ünőkéhez, * mint annakelőtte, el-elhagyogatta őt a magányos erdőn s így Ünőke lassan megtanulta, mi a félelem s az óvatosság. Rettegve szökött föl, ha a levél zördült, pedig talán csak egy ártatlan mókus űzte a lombok közt játékait. Megtanulta lassan, hogy ezentúl őneki kell vigyáznia, nehogy az anyjától elszakadjon. Multak a hónapok, az idő őszre fordult. Minden pillanatban a hulló lomb zaja riasztgatta az erdő félénk lakóit; ha megmozdul valami, nyomban rekedt rikácsolásba kezdett a szajkó. Az érésnek induló makk is már hullani kezdett, éjjelenként hűvös ködök jártak s a felsőbb fekvésekben, w meg a zárt völgyzugokban a dér is megcsípte már a téli álomra készülődő növényzetet. Az erdő vadjait ezzel ellentétben bizonyos nyugtalanság lepte meg. Erőtől duzzadni érzik így őszidőn minden porczikájukat s felszabadulva a nyári hőség nyomása alól, annál forróbban kering ereikben a vér, minél csípősebben, frissebben járja az erdőket a szél. Ünőke is érezte ezt a csodás változást, mindig több- 132 «•-