Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Asszonyok a gáton

admirális és szárnysegédeim: Jóska meg a Sándor. Mind a három a Duna hamisítatlan gyermekei, született révészek és halászok. Ferkó jelenti, hogy a Duna megint apadt és a keresztkőhányáson csak üres ladikkal lehet leereszkedni. Részemről szívesen beleegyeztem a tervbe, hogy Ferkó az üres csónakkal egymaga ereszkedjék le, mert a kőhányás nyílásán keresztül leereszkedni ilyenkor csakugyan nem dámáknak való mulatság. Valóságos nílusi katarakta ilyenkor az a hely. A víz vagy egy méternyi magasból esik hirtelen alá és olyan zúgást és forrongást visz véghez, amely az idegeket erősen próbára teszi. Mi tehát kocsin megyünk előre és a kataraktán alul szállunk csónakra. Mindez a hölgybrigád vidám tereferéje közben megy végbe s nekem minden erélyemet össze kell szednem, hogy parancsnoki méltóságomat megőrizzem. Végre betelepszünk a csónakba és útrakelünk az igéret vizei felé. Utunk apró zátonyok között visz el s az elszórt szigetecskéken egész légiói a bíbiczeknek gubbasztanak. Nagyon kifáradhattak az egész napi futkározásban, mert most ránk sem hederítenek s nyugodt közönynyel nézik a tova sikamló csónakot, pedig a legközelebb ülőket talán az evezőlapáttal is el lehetne érni s az evezőről szétfröcscsenő víz csöppjei valósággal ott hullanak le közöttük. Vízi madaraknál alkonyodás idején ezt a csodálatos apathiát már többször tapasztaltam. A hölgyvadászok kicsinylő mosolylyal mellőzik ezt a silányfajta vadat. Sokkal különbre van még ma kilátás, — ha szent Hubertus is úgy akarja. Bezzeg van azonban kapkodás a puskák után, mikor egy jókora csapat szélkiáltó tűnik föl a láthatáron és útját egyenesen a mi csónakunknak veszi. El is megy fölöttünk nem is oly nagy magasságban, hajlott hosszú csőrüket egészen jól ki lehet venni és világos mellényük elegánsan villog az alkonyi fényben. Van nagy kapkodás, de bizony az apró kacsok nem bírnak időre elkészülni a fegyverrel s a virzsiniázó kompánia bántatlanul szárnyal el fölöttünk és 12 •»