Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Az ősember

— Lássa kedvesem, szóltam az ősemberhez, — még sem mindig jó az ősi állapot. A megnyugtató megoldás azonban nehi maradt el. Amint Budapestre érkeztünk, forduló postával megküldöttem Misó részére a czivilizáczíónak egyik legújabb vívmányát, egy csomag átlátszó czelluloid sörét-fojtást és azóta Misó sohasem téved a lövedékek nemében, mert egy tekintet a patronra az ő kőkorszaki szemeit is meggyőződteti róla, hogy abban a kis hüvelyben milyen neme lakik a halálnak, vájjon olyan-e, amilyennel a nyúlat és a császármadarat, avagy olyan, amilyennel az erdő óriásait szokás boldogabb vadászmezőkre segíteni. Az erdők agyaras remetéje sem élte túl sokkal ezt a kis intermezzót. Rákövetkező télen az ősember első hóval kinyomozta, Misó rábocsátotta a kopókat és a hatalmas állat ott vérzett el nem messze Misó hőstetteinek színhelyétől. Az ősember biztos golyója terítette le és vérét Vezér itta fel a hóról, az a Vezér, amelynek, vagy akinek ez volt az utolsó hadi tette. A személyazonosságot önfogunkkal konstatáltuk és pedig akkor, mikor a jó puhára főtt vaddisznó-oldalas fogyasztása közben a vastag irha alól ismételten Misó négyszeres duplázásaiból fürjsörétek kerültek fogaink alá. XX 117