Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Az ősember

Ai ősember. E

zt a nevet adtam neki, mert mindig arról szeretett beszélni, hogy milyen silány ez a modern czivilizáczió s hogy milyen boldog volt az emI ber akkor, mikor még az ősi vadságban a fák koronái között és barlangok mélyén tanyázott. Az ő szemében a legfenségesebb korszaka az emberiségnek az volt, mikor az ősember egy szál kőbaltával a kezében űzte az ősi jávort és családja fekhelyéért birokra kelt a barlanglakó medvével. Még a halak közül is csak az úgynevezett őshalakat szerette: a kecsegét és pisztrángot. Az utóbbinak fogásához mesterileg értett s naphosszat elnéztem őt, amint lopkodva követte a kristálypatak kanyargó futását és minden fordulónál óvatosan és biztos kézzel vetette ki a csalétket a tánczoló habokra, hogy néhány szempillantás múlva magas ívben dobhassa a bársonyos fűre ficzánkoló zsákmányát. Hej micsoda lakomák voltak azok az Isten szabad ege alatt, amelyeknek főfogása a nyárson sült pisztráng volt és legfőbb fűszere Tótország balzsamos levegője. Mert ott -M 109 w .1