Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Pipifax

bátran aláírhatnék, hogy:. »Fecit Pipifax«, mert bizony a: szesz édes mámora volt az, amely egy-egy elragadó vonást s talán éppen olyant varázsol oda, amely az egész alkotásnak értékét megadja. Halhatatlan remekművek, az emberiség örökértékű kincsei nem egy esetben köszönik születésüket Pipifax hatalmának, e pajkos démon befolyásának, amely annyi apró csínytevés mellett nagy dolgok alkotásában is részt vesz és előbbre viszi az emberiség sorsát, miközben ő rajta is teljesül az ördögnek végzete, az t. i., amelyet az »Ember tragédiájának« utolsó színében szab ki az Úr Pipifaxunk vérbeli ősére, Lucziferre, midőn így szól hozzá: Te Luczifer meg, egy gyűrű te is Mindenségetnben, működjél tovább: Hideg tudásod, dőre tagadásod Lesz az élesztő, mely forrásba hoz, S eltántorítja bár — az mit se tesz — Egy perezre az embert, majd visszatér, De bűnhödésed végtelen leend Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyóig Szép és nemesnek új csirája lesz.« -H 102