Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 3. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/3
HATODIK SZAKASZ - ELSŐ RÉSZ. Fosszilis állatok - E) Khinai palaezoos kőzetek mikroszkopikus vizsgálata. Dr. LÖRENTHEY IMRE-től
Összefoglalás. 249 héj likacsainak megfelelő csatornácskákat helyenként mégis igen szépen lehet látni. Ezt a bitumen eloszlása idézi elő. A héj maga 3 kanyarulatból áll és a mennyire az egyik oldalnak a sérült volta alapján a kamrák számát meg lehet olvasni, 15 van ; az utolsó kanyarulatban magában pedig 7 kamrát olvastam meg. Metszetem megegyezik MöLLER-nek a X. tábla la. ábrája alatt adott rajzával, csakhogy az utolsó két kamra a khinai példánynál össze van nyomva. Termőhelye: Egyetlenegy metszetét találtam a foraminifera dús jung-csang-fu-i permo-carbon-mészkőben. ÖSSZEFOGLALÁS. Ezen dolgozatomnak czélja az volt, hogy a gróf SzÉCHENYi-féle kelet-ázsiai expeditió gyűjteményéből néhány mészkőnek mikroszkopikus faunáját megismertesse. A legfőbb eredmények az egyes alakok megismertetésebői, a már ismert alakoknál újabb sajátságok fölsorolásából, vagy új alakoknak a leírásából és miután eddig ismeretlen területről származnak, új termőhelyek fölsorolásából állanak. A megelőző lapokon leírt foraminifera fajoknak a száma 31, melyeket az alábbiakban sorolok föl olyan sorrendben, mint azokat családokba osztva leírtam. A. család. NUMMULINIDAE. a) Alcsalád. FUSULININAE. I. Nem. FUSULINA. 1. Fusulina cylindrica, Fisch. 2. Fusulina Richthofeni, Schwag. 3. Fusulina japonica, Gümb. 4. Fusulina sp. indet. a) Alnem. SCHWAGERINA. 5. Schwagerina Verbecki, Gein. 6. Schwagerina craticulifera, Schwag b) Alnem. FUSULINELLA. 7. Fusulinella Struvii, Möll. 8. Fusulinella Fóczyi, Lörent. nov. s . b) Alcsalád. NUMMULITINAE. II. Nem. ARCHAEDISCUS 9. Arcliacdiscus Karreri, Brady.