Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 3. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/3
HATODIK SZAKASZ - ELSŐ RÉSZ. Fosszilis állatok - A) Emlős állatok maradványai LÓCZY LAjOS-tól
i6 Siphneus. Siphneus, BRANDT ( =Myospalax , LAXMANN ) nemhez kell csatolnom, olyan nemhez, melynek egybehasonlítására engem dr. PKTERS tanár úr a fosszilia megtekintése alkalmával figyelmeztetett. Ekként az előttünk lévő alsó állkapcsot egy Közép-Ázsiában most is élő rágcsáló nemhez soroztam ; a mi azonban a fajt illeti, e tekintetben példányunk a Siphneus nem minden eddigi előttem ismeretes fajától meglehetősen távol állani látszik, úgy hogy egyikkel sem azonosíthatom.* Először is jelentékeny alaki különbségek vannak, melyeket bárki felismerhet, ha az egyes őrlőfogakat a már leírt fajokéival tüzetesen összehasonlítja. Különösen az első moláris fognál mutatkozik e különbség. (Az első moláris ugyan kövült fajunknál egy kissé sérült, a mennyiben a rágófelületen a legmellsőbb prismák töredezettek. De a prismáknak meglevő része, mely a fogüregből (alveolus) még kiáll és a letörött rész alakjának tökéletesen megfelel, lehetővé teszi, hogy az egész fog eredeti alakját föltétlen biztossággal felismerjük. A rágófelületről tekintve a sérülés miatt egyáltalában nem látszik a fog megváltozottnak ; csak oldalról tekintve hiányzik róla valami. A legmellsőbb őrlőfog belső felén négy élesen előre nyúló zománczprisma, mellső végén pedig egy meglehetősen előrenyomuló keskeny zománczhurok van ; a többi Siphneus fajnál csak három befelé nyúló zománczprismát és a fognak elején egy meglehetősen széles nagyon lekerekített zománczhurkot látok. A fosszil állkapocs legmellsőbb őrlőfoga tehát tetemesen erősebben van kifejlődve és összetettebb alkotású, mint a most élő Siphneus fajoknál ; kifejlődését tekintve, ez a fog az arvicolák mellső őrlőfogához nagyon hasonlít. Ha nem tekintjük a külső prismák csekély kifejlődését, akkor fosszilis példányunknak mellső őrlőfoga az Arvicola amphibius megfelelő fogához fölötte hasonló. Az állkapocscsont némely egyéb alaki viszonyaival is inkább az arvicolákra (különösen az Arvicola amphibius-ra) mintsem a Siphneus-ra emlékeztet. így p. o. az állkapocsnak felemelkedő szárnya (mely sajnos letörött, de azért helyét meglehetős biztossággal megállapíthatjuk) sokkal hátrább indul ki az állkapocsból mint a Siphneus fajoknál ; továbbá a fosszilis állkapocs alsó peremén (bárha részben letörve) egy olyan csontdudorodást látunk, mely (gyengébben ugyan) a Fiber zibethicus-nk\ fordul elő, a Siphneus fajoknál ellenben, úgy látszik, nem mindig található. Az előttem fekvő fosszilis Siphneus alakot a felsorolt hasonlóságok alapján, melyek őt az arvicolákhoz fűzik, Siphneus arvicolin us-nak nevezem el. Megjegyzem még, hogy az őrlőfogak, miként ezt az állkapocs külső falának erős fogür (alveolus) dudorodásaiból fel lehet ismerni, mélyen nyúlnak bele az állkapocsba és valószinüleg nincs gyökerük, nyilvánvaló tehát, hogy a valódi arvicolák fogainak képződése jellemzi őket, melyekhez a Siphneus fogak is nagyon hasonlítanak. A keresztmetszetében elliptikus metszőfog jelentékeny vastagsággal az egész állkapocs hosszán végig nyúlik ; elül és hátul letörött ; hátsó része az állkapocs ép állapotában valószinüleg az izületnyulványig terjedt ki. Nagyságra nézve a Siphneus arvicolinus minden előttem ismeretes Siphneus fajt tetemesen fölülmúl. A fogsor, mely a S. Dybowskii-váX 9, a 5. aspalax-nál 9 —10 mm, a S. psilurus, S. Armandii, S. Fontanerii fajoknál átlag 11 —12 mm-nyi hosszú, a mi fosszil fajunknál 19 mm ; az első moláris fog 8, a második 6, a harmadik 5 mm. Ezen nagyságbeli viszonyoknak felelnek meg az alsó állkapocs többi méretei is. Az állkapocs megtartási állapotáról megjegyezhetem, hogy az a kövesedésnek olyan fokát mutatja, milyent diluviális csontoknál nem ismerek ; ha Németországból származnék * «A Siphneus luscocapillus (BLYTH , Jour As Soc. Bengal, 1S46, Vol 15. pag. 141) fogazatáról, sajnos semmi közelebbi adatot nem tudok.»
