Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 2. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/2

ELSŐ RÉSZ - NEGYEDIK SZAKASZ. Tamul (dravida) tanulmányok - SZÓTÁRI RÉSZ

420 A koponya-alakok kraniom. sorozása és középtypusszámítása. 420 linia), ha mi az egyes koponyarészek kraniometriai combinatióinak a szükségszerűségét kimutatni nem bírjuk, úgy mi azt sem bírjuk kimutatni: hogy ezek a combinatiók egy bizonyos, általunk már felismertnek képzelt «correlatio törvényén» alapulnak. De ha ezt nem bírjuk kimutatni, akkor az a hangoztatott «correlatio törvénye» is csak üres phrasis és csak arra szolgál «ut aliquid dixisse videatur». Hisz' az magától értetődik, hogy mint mindenütt az egész természetben és nevezetesen az élőlények testalkotásában, s így tehát a koponyán is az alaki jelenségek a «correlatio törvényén» alapulnak. A dolognak a bibéje csupán csak az, hogy mi még nem jutottunk odáig, hogy a «correlatio törvényét» a maga jellemző alakjelenségeiben kimutathatni képesek volnánk. íme, ebben áll a KoLLMANN-tól hangoztatott és szerinte a «correlatio törvényén» alapuló koponyatypusoknak («anatomische Racen») a tényleges értéke ! Hogy a KoLLMANN-féle ü. n. «correlatio törvénye» nincs tudományosan megalapítva, az már abból kiderül, hogy KOLLMANN ür egyfelől egy szóval sem árulja el a titkot, hogy ő mily mathematikai és mechanikai speculatiók által pillanthatott be a «correlatio törvényének» a rejtélyébe és másfelől, hogy egyetlen egy bizonyítékot sem hoz fel arra nézve, miszerint az emberi koponya számtalan alakváltozatai közül, miért kelljen éppen az ő öt typusát (1. der leptoprosope dolichocephale Typus, 2. der chamaeprosope dolichocephale Typus, 3. der leptoprosope brachycephale Typus, 4. der chamaeprosope brachycephale Typus és 5. der chamaeprosope mesocephale Typus) Europa összes lakosságának kraniologiai paradigmáiul tekinteni. KOLLMANN úr az ő auctoritását nyilván oly magasra becsüli, hogy nem is tartja szükségesnek, miszerint tanait kifogástalan értékű adatokkal be is bizonyítsa, s ha valaki kételyeket támaszt tanainak alapossága iránt, a helyett hogy megtámadott tanait tényekkel bizonyítaná — egyszerűen ferdítésekkel és gyanúsításokkal felel, a mint ezt alább még közölni fogom. Ha az ember a KoLLMANN-féle ú. n. felfedezések felett elmélkedni kezd, a legnagyobb zavarba kell jönnie t. i. a tekintetben, hogy éppen Németországban, a hol a tudományok ápolása oly bámulatos magas fokot ért el, miképen lehetséges az, miszerint valaki a legprimitívebb geometriai elvek nélkül a már alapjában is hibás és még e mellett is a legfelületesebb kraniometriai eljárással egy tudományszakinában, a milyen a kraniologia, egy kiváló auctoritás szerepében tűnhetik fel ! Ezt én megmagyarázni nem bírom, mert azt, hogy valaki lehetőleg könnyedén dicsőségre óhajt szert tenni, az magában véve megbocsátható emberi gyarlóság. A hiúság kisebb-nagyobb mérvben valamennyi embernek az osztályrésze, és ezt bevallani éppen nekünk anthropologoknak a kötelességünk. A tudományok terén sohasem az egyes egyénen, hanem a szaktudósok összességén fekszik a felelősség. Hisz' éppen ezért játszsza a kritika a legfőbb szerepet a tudományos világban, mindenkivel szemben. Kritika nélkül semmiféle tudományos élet nem lehetséges. Mihelyt valamely tudományszakmában a kritika csak mellékes szerepre van kárhoztatva, akkor tág kapuja van tárva a legalaptalanabb speculatióknak s ekkép magyarázható a többi közt KOLLMANN úrnak is a nagy auctoritása az ő ú. n. fölfedezéseivel. De minthogy a kritikának a feladata az eszmék tisztázásában áll, az eszméket pedig csakis tényekkel lehet megvilágítani, azért szükséges lesz ama messzevágó és főfontosságú kérdést, a melyet a Koi JLMANN-tól fölvetett «correlatio törvénye» és «anatómiai rasszok» érintenek, még további tényekkel is evidentiába hozni. E kérdés érdekessége valóban megérdemli, hogy itt vele egy kissé hosszasabban foglalkozzam. Ha mi valamely embercsoportnak (helység, vidék, ország, földrész lakosságának) a koponyabuvárlatával foglalkozunk, a főczélja e buvárlatnak más nem lehet, minthogy lehetőleg világos képet nyerhessünk az illető csoportnak a koponya-alakjairól és mert «quot capita tot formationes», így tehát arra kell törekednünk, hogy lehetőleg pontosan felismerhessük miféle specialis koponya-alakok azok, a melyek egyfelől a leggyakrabban és másfelől a leggyérebben előfordulnak. Az embercsoportok koponyabuvárlata e tekintetben tehát egészen a statisztika útján