Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 2. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/2

ELSŐ RÉSZ - NEGYEDIK SZAKASZ. Tamul (dravida) tanulmányok - BEVEZETÉS

9 Bevezetés. merő) személynévvel. A Volga nevét pedig a Tam. idala-m (largeur, tehát mintegy a széles folyó ?) szóval stb. A kinai évkönyvek által föntartott ten-ki-li-ku-tu összetett szó, mint a Hűnok vagy Hiung-nu-k fejedelmének czíme, tehát körülbelül «ég vagy isten fija» jelentéssel, látszanék valamit bizonyítani, de nem éppen azt, hogy a Hiung-nu-k török-tatár nyelvűek voltak, mert ama kinai átirású szó első része inkább a mongol tengeri (ég, isten) alaknak megfelelő, mint a török-tatár tanri-nak. A kntu szó «fiu» értelemben se nem mongol, se nem török-tatár, hanem inkább a tamul kutti, kuttan (enfant, tils) szóval egy. Azonban ama czím sem elégséges a Hiung-nu-k nemzetiségének biztos meghatározására, mert a Hi-ungnu-k-nál a fő- vagy vezérszerepet vivő népségen kívül lehettek Mongolok, Mandsuk stb. mint alattvalók vagy szövetségesek. S ki biztosít arról, hogy a kínaiak nem ezek valamelyikének tolmácslására jegyezték föl ama czímet ? Hát a Magyarokat a tolmácsok u án nem nevezték-e a Görögök Törököknek? Én éppen a Húnoknak a Mongolok (éjszakról) és Mandsuk (keletről) mellett laktából magyarázom a székely-magyar és mandsu-mongol nyelvekben látható sok hangtani és szókincsi azonosságot. Azután ki tudná megmondani, mii mindenféle nemzetiségű elemek voltak a Dzungáriából a Volgához s onnan később Pannóniának tartó Hűnok seregében ? ! Hogy a Hűnok (valószínűleg a mongol nyelv által ~/ún, kun alakban «ember» jelentésben megőrzött ős-turáni szó) nyugatra vonulásakor a Moger testvérek még közel tanyáztak a közös őshazához, a mely a nyelv s az egész nemzet habitusa szerint az Indus folyó mellett volt, a meddig t. i. a Tamul-féle népeknek biztos nyoma látható a (kisszámúk miatt ! ?) elperzsásodott Brahuik nyelvében, abból sejthető, hogy a szerintem egyszerűbb nyelvű, lovag (s nem kutyagoló) Mogerek még Pannoniában is folytatták az indiai hullaégetés igen régi szokását, előszeretettel voltak a szabadabb pusztai élet iránt, megtartották mind máig a déliesebb öltözetet, az indiai kócsagtollas föveget s hogy a fekete tudomány- (cf. Tam. karu-vittci v. k. bandei, magié ; gara-boncza) és a tetszés szerinti átváltozhatásban való hitet Indiából nyugatra ők hozták, valamint az arra vonatkozó meséket is. Míg ellenben az ősi hazából előbb keletre, Kina éjszaknyugoti oldalához s onnan nyugotra vonult Hűn testvéreknél a hullaégetés helyett olyan temetkezési mód jött szokásba, a mely a Mongoloknál a buddhismus előtt általános volt s a melyhez hasonló még ma is járja több hegyi székely faluban, természetesen az elhunyt lovát, vadászkutyáját leölés s azokat az összetört hadi- és vadász-eszközökkel együtt eltemetés gyermekes szokásáról szó sem lehet, mert az valószínűleg ott maradt Ázsiában. Gyermekkori értesülésem alapján még Nagy-Váradon tanultamkor leírtam volt az Atyhai temetést, a történet tanárának kételyeivel szemben, hűn eredetünk védelmére. Hogy a Mongoloknál a buddhismus előtt megvolt fehér lóáldozat nálunk Székelyeknél egész a kereszténység fölvételeig tartott, hagyományilag eléggé ismeretes s hogy azután az egykor Hadúrnak szentelt fehér lovakat az egyháznak kezdették örökbe hagyni, mutatják a Székely Nemzeti Muzeumba a lelkes alapítónő által letett régi végrendeletek. Ezek közül az egyik szerint 1525-ben Margit asszony, Imecs Antalné hagyományoz egy fehér paripát a papnak ; egy másik szerint J565"ben Konya László és Lőrincz hagy végrendeletileg egy fehér paripát szintén a papnak stb. A sokak által szintén fitymált székely irás, a melyet a kinai és mongol irások módjára felülről lefelé irtak és róttak, sem hagyható figyelmen kivül, mert ez bizonyítja egyszer a Székelyek őseinek, a Húnoknak a kínaiakkal való érintkezését, másodszor pedig azt, hogy több hűn törzsek egész Dél-Szibériáig hatoltak volt éjszakra, minthogy a Mongoliával határos Jeniszej kormányzóságban talált többretldü feliratok sok betűje azonos, a mi Írásunkéval.* * Ezen feliratok legszebbje a Minusinski fölirat s noha ezt ismertem a Spasky-féle gyűjtemény után, Mongoliába mentemben azt magam akartam megtekinteni, de ez lehetetlen lévén, az Urgai oros