Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 2. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/2

ELSŐ RÉSZ - NEGYEDIK SZAKASZ. Tamul (dravida) tanulmányok - BEVEZETÉS

BEVEZETES. i. MIRŐL VAN A SZÓ? Már első tanulmány-utam bevégeztével, tehát a közép és éjszaki Turánság legtöbb népeinek színről-színre látása után erős volt azon meggyőződésem, hogy az egykor több törzsű, de jelenleg egységes nemzetünk a közép és éjszaki Turánságban mint külön egyediségű népág áll s hogy ekkép nyelvünk édes-testvéri rokonságban nincs sem a Közép­Turánság főbb nyelveivel (mint Japán, Mandsu, Mongol és T.-tatár), sem a Turánság éjszakra szorított asteroidjainak a Cuomi- vagy Finn-féle népecskéknek kétes minőségű nyelveivel. S így képzelhetni örömem, midőn 1878-ban Gróf SZÉCHENYI BÉLA úr áldozat­készsége folytán Kelet-Indiában időzésünk alatt a dél-indiai nyelvek egyikének szótárát átlapozva azt láttam, hogy nyelvünknek a közép és éjszaki Turánság nyelveiben hiában keresett, vagy csak amolyan nyelvészeti Procrustes-műtét által megtaláltnak hitt elemei csaknem azonos alakban éppen Dél-Indiában, tehát a mesék után indult keresés ellenkező irányában vannak. Azóta 12 esztendő múlt el, de a Dél-Indiában megpillantott vezércsillag a hon­talanság 11 éve alatt sem tünt el fajunk eredetét kereső lelki szemeim elől s így érthetni, hogy amaz idő alatt a legmostohább körülmények között sem valék képes lemondani arról, hogy néhány emlékbe kapott könyv segítségével Dél-India főbb nyelveit tanulmá­nyozgassam úgy, a mint egy minden oldalról elhagyott, hontalan vándor tehette. Nem hagyott nyugton azon meggyőződés, hogy az őszinte magyar nyelvészet, ha csupa kenyér­kereseti mesterség nem akar lenni, az irodalom és történet nélküli néptöredékek kétes minőségű nyelveire nem szorítkozhatik, hanem főtekintetét Dél-India régi irodalmu nyelvei felé kell hogy forditsa, annyival is inkább, mert már Ven. R. CALDWELL püspök a dél­indiai nyelveket az éjszaki Turánsággal általánosságban összehasonlító nyelvtanában (Com­parative Grammar of the Dravidian Languages) rámutatott, hogy ama nyelvek az éjszaki Turánságban a nyelvünkkel együvé osztályozott nyelvek rendébe sorozhatok. Ha én turáni fajú nem volnék s gyermekkorom óta nem sovárgok vala az eredetünket takaró sürü homály mögé jutni, meglehet, én is beértem volna a rokonság amaz általánosságban való kimutatásával, s nem törődtem volna azzal, hogy a magyar nemzet által fizetett, tehát hivatalos nyelvészei miként igyekeznek a Turánság legelferdültebb nyelvecskéire alapítani egyoldalú tanaikat. Minthogy azonban turáni fajú vagyok s a dél-indiai nyelvek tanulmá­nyozása arról győzött meg, hogy amaz általánosságban reá mutatott rokonságot határo­zottabb és meggyőzőbb alakban kell a nemzet tudomására hozni : azért küldém be 1887-ben Beirut városából az Erdélyi Múzeum-Egylet kiadványai számára kilencz évi tanulmányoz­gatásom rövid kivonatát ily czím alatt «A Tamul nyelv a Turáni Nyelvek Sanscrit-ja». Természetesen a tamul nyelvet nem azért neveztem sanscrit-nak, mintha az oly bonyolult és nehéz volna, mint a sanscrit, hanem azért, mert valamint ez a legrégibb irodalmu nyelv az árya nyelvekre nézve : éppen úgy a tamul nyelv a turániakra nézve, ezek közzé nem

Next

/
Thumbnails
Contents