Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 1. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/1
MÁSODIK SZAKASZ Kreitner Gusztáv: Földrajz - TOPOGRAPHIA - Nyolczadik fejezet. A Han-hai vagy Köpi cs Samo mélyedések déli széle. A 94.és 104. keleti hosszúsági fok között
Ut Anszifan-ból Hami-ba. 2 I I vízzel ; de 4 li nyugati távolságban, még pedig az út egyenes főirányában bő forrás fekszik, kitűnő ivóvízzel. A helység lakói már régen építettek volna oda vendégfogadót, mert ha az út a forrás mellett feküdne, az utasok 10 li távolságot nyernének, de a katonai mandarin és az őrség parancsnoka talán azon helyes felfogásban van ellene, hogy az út áthelyezése folytán a mostani állomás bizonyára beszünnék. Az út, a melyet másnap követtünk, jó karban van. 30 li-re a köves sivatagban vezet ; itt egyszerre megváltozik a vidék jellege. Előttünk sík és pusztai füvekkel fedett agyagtalaj terjed szét, mögöttünk pedig a leáldozó Nap által izzó világításban a vörös sivatag. Anszifan óta itt láttunk ismét fákat, jóttevő érzelem éledt fel ismét emberben és állatban. Az öszvérek vígan ügettek s aránylag rövid idő alatt elértük Csang lin suj éjjeli állomást. Távolság 20 kilométer, hivatalosan 70 li. A falu tiszta kun kvan-ja (utazó mandarinok fogadója) kényelmes és barátságos hajlékot nyújtott. Az út Csang liu suj-ból Huang lung kan-ba (30 kilométer, hivatalosan 80 li) vezető út jó és széles, helyenkint azonban az agyagtalajba 2 méter mélyen bevágott. E faluban, mely több utczából áll, az Anszifan-ból Hami-ba menő nyugati út a mi útvonalunkkal egyesül. Zo zung tang már is szigorú rendet hozott be. Minden házon kiáltványok függtek, melyek szerint minden opium-kereskedő és verekedő lefejeztetik, csalók és kerítők 3000 ütéssel fenyíttetnek, miután füleik vasszuronyokkal átlyukasztattak. A lakosságnak egyszersmint azon tanácscsal szolgált, hogy az átvonuló katonaságtól ne féljen, de élelmi szerek eladásakor a pénzt előbb kérjék, sem mint az árút átadnák. Az utolsó napon, augusztus 6-án 25 li hosszú út után egy török sírkerten jöttünk keresztül. A középen álló kápolna félig összedőlt, s a körülötte csoportosuló sírkövek török felírásokkal (?) vannak ellátva. Éjjeli 10 órakor egy az úton fekvő kunyhóba tértünk, hogy bevárjuk az elmaradt málhakocsikat. E házban való rövid tartózkodás az egész út legellenszenvesebb emlékei közé tartozik. A falakon kidőlt öszvérek és tevék véres hús-darabjai lógtak, ezeket a háztulajdonos potomáron adja el az utazóknak. A nem is jellemezhető miazmákkal telített szobai levegő csakhamar kikergetett a szabadba. Éjfélkor karavánunk elérte Hami déli kapuját, a hol a hami-i kerület egyik mandarinja már várt reánk és lakhelyeinkre kísért. Az út hossza Huang lung kan és Hami között 31 kilométer, hivatalosan 80 li. Másnap reggel 6 órakor már első kihallgatáson voltam Zo zung tang alkirálynál, a ki egy a városon kívül 5 li távolban lévő kaszárnyában székel. Hami a jezsuiták mérései szerint 93° 5' 8" keleti hosszúságban és 42 0 53' északi szélességben fekszik. Sosnowsky ezredes a szélességet 42 0 48' 4"-nek, az absolut magasságot 960 méternek találta. Hami három részből áll : az új-város Siu eseng, az ó-város Lau cseng és a török város Hucj cseng; mindegyiket sáncz veszi körül. Hamiban körülbelül csak 80 khinai és 100 mohamedán család van. Alakosság teljes számát 1500—1800 lélekre* becsülöm, a 3000 embernyi katonaságot be nem számítván. A város a csapatmenetek által élénkebb jelleget öltött, mint a minőt rendesen mutat. Az alkirály tanácsait követve, a kereskedők jó üzleteket csinálnak. Sok orosz kiviteli czikket láttam itt, melyek Ili-n keresztül jöttek, így : posztó-szövetek lábanként 1 taelért, durva pokróezok, rövidáruk, ezukorkák, befőttek bádog-szelenczékben, ezukros gyümölcsök, halak, továbbá sok virágokkal kifestett pléhserpenyők stb. A sárgarézből való mosdótálak is, melyek Karasar-ban készülnek, nagy kedveltségben részesülnek. Egy ily tál ára nagyság szerint i'/ 2—4 tael között váltakozik. Karasari gyapot kevés selyemmel keverve, ami tehát igen tartós, darabonként (ágyterítőre elég) W 2 taelért kerül vásárra. * SOSNOWSKY szerint Hami lakossága a 4000 gyalog és lovaskatonát kivévén 10.000-re tehető. 14*