Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 1. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/1

MÁSODIK SZAKASZ Kreitner Gusztáv: Földrajz - TOPOGRAPHIA - Nyolczadik fejezet. A Han-hai vagy Köpi cs Samo mélyedések déli széle. A 94.és 104. keleti hosszúsági fok között

19 2 A Han hai vagy K

opi és Samo mélyedések déli széle. forrás szolgáltat iható vizet ; a többiek könkénegtartalmukkal bűzt terjesztenek az egész oázison. A faluban csak férfiak laknak, nő nincsen is. Egy vendégfogadó a sivatagban négyszög alakjában van elhelyezve, s egy 10 láb magas és két láb vastag agyagfallal körülvéve. A kaputól balra van a konyha, a jobboldali fal mentén hosszú jászol áll az állatok etetésére, a bal fal üresen áll ; a bejárással szemben lévő rész 3 vagy 4 vendégszobából áll, melyek a falhoz csatlakoznak. A lakhelyek primitiv módon vannak agyagból előállítva, ajtózár és ablak nélkül. Belsejükben csakis a kang (fűthető nyughely) foglaltatik, s eső és vihar ellen csak egy ujjnyi vastag porréteggel fedett rizsszalma-fedél által vannak védve. Másnap egy 50 li hosszú menet északnyugati irányban a fodros Gou ko hegylánczhoz vezetett, mely úgy relativ magasságaiban valamint csoportosításában a Pej szannal nagy hasonlatosságot tüntet fel. Innen az út majd alacsony sziklagerinczeken vezet, melyek oboszszal * vannak díszítve, majd mély homokon keresztül egészen Maliang csing czeig. Ismételten feltűnt, hogy még eddig teve-karavánnal nem találkoztunk, holott naponta 4—10 tevecsontvázt láttunk az út szélén feküdni. A Ta csuon je és Maliang csing cze közötti 28 kilométer (hivatalosan 80 li) hosszú útra 5 óra volt szükséges. Maliang csing cze nagyobb hely 12—14 házzal. A közel 15 láb mély kutak vize 8"3° Celsius hőmérsékű és könkéneg tartalmú. A hely mint az anszifani bírósági kerület utolsó állomása, 60 emberből álló helyőrséggel bír. Innen déli irányban egy út Tung hoan szhien felé vezet. A Szin suj csia felé menő út — 28 kilométer, hivatalosan 70 li — északnyugati irányban egy sík, majd kavicsos, majd homokos sivatagon megy át. Augusztus i-ének hajnala heves homokviharral kezdődött. A porfellegek egészen elsötétítették a vidéket, a nap kezdetben mint halványkék korong tünt fel, végre pedig csak egy gyenge fényár árulta el helyét a zavaros láttérben. A mi khinai kiséretünk délután a közeli templomban elvégezte vallási ájtatosságát, hogy a vihart kiengesztelje, és este felé szűnni is kezdett, úgy, hogy utunkat folytathattuk. Éjféltájban a sík sivatagban folytatott kényelmes menet után egy repedezett hegyhát lábához értünk. A 450 láb (relativ) magas nyergen keresztül az út köves és terhes. Innen éles serpentinekben vezet le a meredek lejtőn a hegy lábánál fekvő Sa csnng cze tanyához. A távolság 37 kilométer (hivatalosan 90 li). Kuj snj-ha, a következő néhány agyagkunyhóból álló helységbe vezető út (27 kilométer, hivatalosan 70 li) meglehetős sík és jó karban lévő. A hely nevét a sóskeserüforrásoknak köszöni. Innen kezdve szemben tartottuk a Fian szan fehér csúcsait, a melyek mögött Barknl fekszik. A következő nap meglehetős hűvös volt, tehát már délben útnak indulhattunk. 140 li-t, valóságban 47 kilométert kellett végeznünk. Első felében az út igen rossz volt, de sok homokbuczka daczára is Ke cze jen teng előtt javult, hol éjfélkor érkeztünk meg, miután mi 12 óráig, a málhakocsik pedig 17 óráig voltak útközben. Az egész uton nem lehetett az állatokat sem itatni sem etetni. Nem csoda, hogy az út mentén sok kidőlt állat holtteste feküdt. Öszvéreink úgy ki voltak merülve, hogy megérkezésünk után, a míg a homokban hömpölyögtek, a földön fekve maradtak, nem törődve eledellel és itallal. Az állomáson Hami-beli emberekre találtunk, kik azt tudatták velünk, hogy Zo zung tang számunkra házat építtet. A Hami-beli híres dinnyéket is szintén már itt ismertem meg. Ezek sárga vagy zöld czukordinnyék ugorka alakban (3—5 catties súlylyal), melyeknek különössége főként abban áll, hogy szárítva egy évig is elállnak. Egy catty ily conservált dinnye ára 7—8 candarin. Ke cze jen teng, nagyobb hely katonasággal, van néhány forrása, rossz-szagú sós * Kőoltárok, melyeket a mongolok és tibetiek, folyók és útak mentén állítanak fel, hogy ez által a vidék védszellemeit tiszteljék.