Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

NEGYEDIK FEJEZET

81 lovagolva, egy vidám Yoik forward, good 1 a d s-al odább haladott. — Tartson ön jobbra, egyébként ha azok kanyarodni találnának, azonnal az ebek között lesz. A második sövényhez érve a vezető kopók fejőket fölvetették ugyan egy pillanatra, azonban a bíizt (seen t) csakhamar megkapván, újból villámként tovább futottak. Minden rendén van; a gyepnek tart, s alkalmasint a malomároknak is neki fog vinni. A vad kanyarodása által a hátulsó lovasok is előnyomulván, már egy sorban nyargaltunk , lovaink egész erőből mentek a gyepen neki a malomároknak; Ter magont még vezette a falkát. — Túl vagyon! kiáltja Will oldalam mellett. A lelkész szokása szerint elöl, csak repült a patakon át; — utána F e a r o n , kinek azonban lova — a túlsó part beomolván — hátulsó lábával lecsúszott; — a fiatal Roberts, kalapját fejébe nyomván, fogait csikorgató vén lovát megsarkantyúzva , határozott és szép ugrást tett; — Oliver kapitány lábai alig voltak egy arasznyira a viz fölött; — barátom bátran ment neki, de lovát igen erősen tartván kézen, kevés hija volt hogy bele nem bukott. Na szürke! hát mi hogy jutunk a túlsó partra ? azonban a ló legnagyobb sebességgel menvén az akadálynak neki, azt tisztán, csakhogy igen magasan, átugrotta. Húsz perczig gyönyörű látvány, fölséges tér volt előttem. Ekkor kezdette szürkém nyakát elnyújtani; s én kifeszítvén lábaimat és a kengyelben felállván, lehetségig könnyűvé tettem magamat, csakhogy a szürkét minél kevésbé fáraszszam és követhessem a vadászatot. Mi is készen vagyunk , gondolám magamban. Barátom VAD KÖNYVE. Ó