Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

NEGYEDIK FEJEZET

79 melyek nem siettek annyira, mint ö kívánta, s egyszersmind lovát összeszedvén s azzal sarkantyúját éreztetvén. Reeses, hallatszott a sövény recsegése, és a whip túl f . volt. V.

v „W h o o, Whoo"! ordít a huntsman, megpillantvárt a rókát. „Hark hollar! hark hollar! hoik"! biztatják a whipek a falkát, az egyik a közepét, a másik, a végét hajtván előre. E pillanatban barátom kantárszárait összeszedvén s lovát megintvén el akart nyargalni. „Hold hard"! megálljon ! hová a manóba akar ön nyargalni ? — Hát nem hallotta-e ön a huntsman szavait? — Igen! meglátván a rókát ebeit összehívja, miben a whipek is segítik, a mint láthatja. — üe hát nem azt mondotta-e ön nekem, hogy a rókavadászaton ne vesztegesse az ember idejét ? A rókát már láttuk , s mi még mindig itt veszteglőnk. — Haj, barátocskám! a róka a fekhelyben mutatta magát, de még nincsen kiviil. Ha nagyobb volna a cover még többször mutatná magát és még sokáig nem lehetne öt kizavarni. Jobb helyen soha sem állhatnánk mint ezen, mert a róka nem láthat, s mégis ép ott állunk, hol 10 köziil 9 szokott kitörni, azonkívül a szél is felénk fú, s igy halljuk a mi előttünk történik : miért is azt hiszem, legczélszeriibb lesz itt maradnunk. Nemsokára egy egész kardal hangzott felénk : — Fordítsa el lovát és maradjon csendesen , nehogy a vadat, ha ki akarna erre törni, visszariaszszuk. A falka elhaladt már mellettünk. Jobbra fog kitörni. A róka a fek-