Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

HARMADIK FEJEZET

56 keresett támaszt, mert nagy terhet kelletvén hordania, megtanulta ezt s az már most természetévé is vált. Erezni lehetett, hogy rendkívül sok erő rejlik ugyan benne, de még sem hunter. A feketével csakhamar készen lettem. Sok erő volt benne, mozgása kellemes és járása, mennyiben kövérsége engedte, jó volt. A régi közmondás : „Finis coronat opus"nak helyébe állítom az „Equus coronat opus"-t. Kövér barátom már az első ugrás alkalmával a fölállított akadályhoz ütvén hátulját, a sövényhez érkezve összeszedtem öt — és az ugráson könnyebbítendő — fölemeltem; sükere cselekvésemnek az lön, hogy elejet átemelte, de hátulját nem birván maga után húzni, csak azon vettem magamat észre, hogy lovam a sövényen feküdt. Leugorván róla eleresztettem, s a fekete a tövises ágyat nem igen kedvelvén, magát hátracsúsztatva , az arokba gördült. Barátom, cselédeivel oda érkezvén, kiemeltük és haza küldöttük. — Azt kell hinnem, hogy ön ezen lovakat a nélkül^ hogy rajtuk ült volna , szedte össze! — A pejt megvevén Tattersa 1-nál lovagoltam utólagosan; a szürkén ültem egynéhányszon London-ban; a feketén csak a minap lovagoltam sétálni; sa két steeplechase lovon, melyeket Forester tanácsára vettem, soha sem ültem. — És ez utóbbiakat valószínűleg Forester ur társaitól is vette. Azonban ön még tapasztalatlan levén az ilyes dolgokban, ha nem untatom vele : nézeteimet a steeplec h a s e-k fölött közlendem önnel. Nem illenék hozzám a s t e e p 1 e-c h a s e-kre nézve, melyek már ugyszólva nemzeti mulatsággá váltak, megszorító