Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436
MÁSODIK FEJEZET
40 tapasztalni, hogy az első egy vagy két évvel tovább fog vadászni , de egyszersmind azt is , hogy nem lesz annyi élénkség s rugékonyság benne a mennyi az utóbbiban; sőt még azt is merem állítani, hogy a sebes vadászatok honában Leicester shire-ben kevesebb égetett, dagadt lábu, nehéz lélekzetü lóra fogunk akadni, most, mint a mennyi akkor találtatott. Bár miként legyen azonban a dolog, annyi bizonyos, hogy azon lovak, — átalánosan értem azt — melyek 1790-ben tökéletes conditioban voltak, az 1850-beni conditioban levők mellett 40 perczig sem volnának képesek menni, s ha egyszer esetleg meg is történnék, másodszor aligha volna kedvük a kísérletre. Különbözők a szokások, különbözők a nézetek is, ennélfogva különbözők a fogalmak, az érzés-, jóság- és szivtelenségröl. Azon asszonyság , azon öreges ur, ki fél óráig tartó lassú sétalovaglást tesz, de a mellett órákig várakoztatja lovát hidegben és rosz időben, azt véli, hogy a rókavadász, midőn lovát meghajtja s az akadályoknak neki kergeti — szívtelen. Én részemről sokért nem várakoztatnám lovamat magamra , s én ezen bánásmódot tartom szívtelennek, s azonkívül merem állítani, miként a vadász az életveszélyt lovával megosztva, nem önző, mint amazok. Szivtelenség a fáradt lovat hajtani, s abban megegyezem hogy azon ember, ki a fáradt állatot — legyen az a hires s t e e p 1 e-c Iiase kancza, Brunette, vagy a derék Advance nevii hunter, akár egy közönséges, értéknélküli pony — kínozza, szívtelen ; de hogy a vadászlovas az volna, ezt merőben tagadom. A világon mindenekkel birni lehetlen; s igv tehát csak az lehet a kérdés : akarunk-e egy fél conditio-