Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

HATODIK FEJEZET

110 saihoz. A harrier huntsman-nek nem szabad szemeit falkájáról elfordítani, minden figyelmét arra kell összpontosítnia; ellenben a rókakopók sokkal biztosabban hajtván, vezetőjük a lovaglásra s a lóra is több ügyelettel lehet. Ebből következik, miszerint a harrier hunts ma n-ek mindig csak falkájok- s vadukra ügyelvén vagy ugy bele kapaszkodnak a kantárszárakba, hogy ezáltal lovaik, szájoknak érzékenységét tökéletesen elvesztik, vagy minden ügyelet nélkül a föld minőségére és a kantárszárakat elbocsátván lovaikat magukra bízzák s hagyják menni. De ha valamely h a r r i e r vezető annyira vitte hogy jó lovas is, az lovaiból rendesen a legjobb h unté r-eket képezi. Ilyen péld. Mr. Davis, ki a király h a r r i e r-j e i t vezette ; csakhogy meg nem kell felejtkeznünk arról, miszerint ez modora- s értelmiségére nézve egy kitűnő egyéniség volt s hogy habár huntsman, a király huntsman-je volt, műveltségénél fogva még ezen hivatalánál is felyebb állott. A mi már M u 11 i n s-t illeti, föntebb is mondám róla , miszerint bátor lovas, de csakis bogy rendkívül bátor lovas. Két lova oly nagy, mint egy-egy teve, ezeket évek óta lovagolván, tökéletesen isinerik egymást, s ő általa arra levén betanítva, mind magukra mind pedig reá ügyelnek. Többnyire csak állóhelyből ugorván lovai, azokra nézve a kapuk inkább magas hágcsókhoz hasonlítanak. — Ebből ítélve tehát a magasság nagy előnyt ád a h u n t e r-nek ? — Igenis, ez lenne, ha mindenkor állóhelyből ugranának, de gyakoribbak az úgynevezett repülő ugrások, a melyeknél rugékonyságra van szükség, s habár a nagy lónak hosszabb galop-ugrása, mindazáltal nézetem szerint