Storcz Mátyás: A véreb munkában / Gödöllő, szerzői kiadás, 1929. / Sz.Zs. 1567

Előszó

Előszó. Amiről álmodni sem mertem, egy levelet kaptam, melyben felszólítanak, hogy mint egy régi hivatásos vadász és véreb vezető, lépjek az alakítandó véreb egyletbe és segítsem elő annak a nemes hivatású egyesülésnek a megvalósítását. Alig hittem szemeimnek, mégegyszer átolvastam a levelet; nem tévedtem, szorgoskodnak egy véreb egyesület összehozatalán. A nagy természet fia vagyok. Atyám, Öreg és Ükapáim is a természetnek a fiai voltak, a németek Wildhegereknek nevezték őket és én ezeknek a Wildhegereknek az ivadéka vagyok. Atyámtól, mint gyermek kaptam a nemes vadóvásban és a hű ebek szeretetében az első szigorú oktatást. Atyám szigorú mesterem volt ezekben, mert ha valamit nem úgy végeztettem, vagy végeztem, mint ahogy kellett volna, úgy a töltő vessző ugyancsak rendre tanított, pedig szemefénye, egyetlen fia voltam. Már régen nyugszik csendes hantok alatt, s mégis az erdőn, az én nagy templomomban, sok forró imám száll az Egek Urához, hogy így köszönjem meg az Ö áldott szigorúságát. Mint 16 éves Weidjung, vezettem az első Hirschmannomat, egy nehéz Leithund forma vérebet, amelynek igazán lelke lehetett, úgy tudott gondolkodni és szeretni hűséggel . . . 50 éve volt egynéhány nap előtt, mennyi felejthetetlen jó vérebet tanítottam és vezettem hosszú szolgálati időm alatt, több csókot kaptak munka közben, mint, Uram bocsáss, a feleségem. Mennyi boldog pillanatot éltem át kedves vérebeim munkája közepette, hányszor álltam hosszú nehéz keresésben,