Habsburg Rudolf: Tizenöt nap a Dunán / fordította Paszlavszky József. Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1890. / Sz.Zs. 1478

Második nap

AZ EL SŐ LÁRMÁS SAS. ben ereszkedve a föld felé, a sötét erdőnek tartott; azonnal fölkeresésére indultam, de fáradozásomat az óriás fű,csalány, meg néhány tócsa meghiúsította. Mindamellett jó darabon hatoltam be utána az erdőbe. De mind mélyebbre csalogatott az erdő homályába egy kakuk is, mely szerelmének legnagyobb hevében röpködött egyik fáról a másikra. A vidám legény olyan komikus volt, hogy nem mulaszthattam el, hogy egy ideig megfigyelésem tárgyává ne tegyem; fújta egyhangú nótáját mindenféle hangnemben s a legkülönösebb állásokba helyezkedett. Könnyen lelőhettem volna, hanem valami sólyomféle vonta magára a figyelmemet. Előbb hosszúszárnyú sólyomnak tartottam, de mikor sok keresés után egy száraz ágon egész alakját láthattam, megismertem, hogy a feketekörmű vércse; lelőttem ugyan, de a nagy fűben ezt sem találtam meg. Egyszerre egy ritkáson találtam magam; az alacsony erdő véget ért s egy csoport magas fa, többnyire szilfa, állott előttem. Az alsó ágak és a bokrok levelei között világosságot láttam átcsillámlani s úgy tetszett, mintha a sziget déli végén lettem volna. A magasabb fákon láttam néhány gémfészket, tulajdonosaik azonban, hangosan kiabálva, szanaszét repkedtek ; egy merész lármás-sas ijesztette meg ennyire az aggodalmas szülőket, mely a fészkek magasságában méltóságos szárnylegyintésekkel vonult át az erdőn. A lármás-sasra ezelőtt még soha sem bukkantam és nagyon örültem, hogy itt már elterjedése körében vagyok, mert azt hittem, hogy csak jóval délibb vidéken fogom őt találni.