Rodiczky Jenő: A hazai vadászat multjából és jelenéből / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1434
A bölényvadászat
11 Az orosz czár e gulyából csak néha-néha juttat egykét darabot fejedelmi társainak «czári» ajándékul; mert hát ez utolsó mohikánokat kímélni kell és befogatásuk is felette nehéz. Midőn Sándor czár Viktória királynőnek két borjut igért, 300 hajtót és 80 ügyes vadászt rendeltek ki a bialoviczai rengetegbe, kik nyolcz napi szakadatlan veszélyes üldözés után összesen csak nyolcz borjut keríthettek kézre. Az orosz czár a schönbrunni c-s. k. állatkert számára is juttatott egy böiénypárt, melytől Brehm szerint a continentális állatkertekben látható bölények egytöl-egyig leszármaznának. Régebben a bölény, hogy mennyire el volt terjedve, erre a helynevek is utalnak, mint a svájczi Wisendangen (a kilenczedik században Wisuntwangas és Wisontesvvangan), a sváb Wiesentessteige s a borgói, gyergyói és háromszéki havasokbeli «bivalbércz, bivalészkos, bivalforrás», nemkülönben az oláh Do Szűzimbruluj, Jevoru Zimbruluj, Vale Zimbruluj, Piatre Zimbruluj, Zimbramnyike stb. Nyugati Európában a bölény már Chlodwig utódai alatt ritkulni kezdett. Legalább arra mutat azon körülmény, hogy a frank királyok e nemes vad vadászatát maguknak tartották fönn. Nagy Károly idejében a krónisták szerint legtöinegesebben a Harzban és Szászországban tanyázott, holott a pogány szászok régi szokás szerint, egy bölénynyel áldoztak a harcz istenének, hangozván fogadalmuk im ekképen : «Ik tif ti in ur, tu skapa un tat ros !» Nagy Károly 807-ben a kalifa követének tiszteletére nem tudott különb mulatságot rendezni, mint egy bölényvadászatot. A krónikás szerint azonban a mord állatot megpillantva, oly nagy ijedtség szállta meg követ uramat és kísérőit, hogy íziben elfutottak. Nagy Károly ellenben szembeszállott a bösz állattal, melyet különben csakis egy Isenbart nevü frank önfeláldozó közbejöttével tudott teritékre hozni.*) A bölény egyre ritkult. Németországban az utolsót állítólag György Frigyes porosz határörgróf lőtte 1595-ben Friedrichsburg mellett. Hazánk erdélyi részeiben azonban egészen a 18-dik század végéig szerepelt. A bölénynek Erdélyben való létezéséről tudomása volt I. Mátyás királyunk udvaránál élt olasz származású tudós Bonfiniusnak, söt gróf Kemény Józseí egy Mátyás *) Raumer, Historisches Taschenbuch 1832. 388. 1.
