Pfeifer Ferdinánd: Falkavadászatok és az akadályverseny-sport / Budapest, Pfeifer, 1922. / Sz.Zs. 1618

A róka, nyúl, szarvas és vonzalék falkavadászatokról

44 ép úgy, amit az ember igazán szeret, azt valószínűleg tudja is, ha csak ebben valami betegség vagy testi hiba nem gátolja. Tanulás, érdeklődés és gyakorlat által e tehetséget fejleszteni kell. Szükséges, hogy a falkár a vidékét ismerje, és ismerje a vad szokásait is. Kell, hogy a kopók őt szeressék és nem szabad, hogy féljenek tőle. Kell, hogy a falkár, kopói tulajdonságait jól ismerje és így a jobb kopóiban bízva, a vadászatot irányíthassa. Vigyáznia keli arra is, hogy fölösleges lármájával a vadászat közben ne vegye fel a kopók fejeit, mert az megint csak időveszteség, míg az összes kopók orrukat a szimat keresésére ismét ledugják. Igen szomorú kép az, mikor a kopók vadászat közben minduntalan tehetetlenül felbámulnak a falkárra. A falkár kürtje egy egyenes, karcsú, körülbelül 20 centiméter hosszúságú kis kürt, melynek jeleire azokat rendszeresen, helyesen alkalmazva, a kopók nagyon hallgatnak. Az egészben csak arra kell vigyázni, hogy mikor a róka után akarja uszítani, buzdítani a falkát, akkor rövid, szaggatott hangokat kell fújni gyors egymásutánban, mikor pedig hívni akarja őket vissza, akkor hosszú, vontatott hangokat kell fújni. Mikor pedig keresik a rókát a covertben, akkor esetleg lehet egy idő múlva, néha-néha ritkán, de csakis egy igen rövid hangot fújni a nógatás kedvéért, s amikor találnak rókát, akkor e hangot meg flcell duplázni vagy háromszorozni. Egyáltalán véve a falkár kiáltásai, jobban mondva kurjantásai se legyenek egyformák, más buzdító hangot kiáltson a keresésnél, mást a cast-nál stb., úgy, hogy a falka azt minden egyes esetre vonatkozólag _