Pfeifer Ferdinánd: Falkavadászatok és az akadályverseny-sport / Budapest, Pfeifer, 1922. / Sz.Zs. 1618

A falkavadászatok története Magyarországon és a jelenlegi falkák

19 falkát nem hozatott, ugyanazon barátaival, kiknek ro­konszenvű hazafiúi lelkesedése segítségével pár évvel később a magyar tudós társaság talpkövét tevé le." (Mint ahogyan az a M. Tud. Akadémia Széchenyi mú­zeumában megtalálható iratókból kitűnik, ezen falka, vagyis az első, a mai értelemben vett rendszeres falka Magyarországon, 1823-ban alakult meg és vadászott először.) „A jeles kopó sereg Nyitra vármegyében Ester­házy Mihály gróf, játói pusztáján helyeztetett el és társulatilag tartatott fenn, vadászmesterül Baldock nevű huntsman jött ki Angliából, ki eredeti egyénisége mellett mesterségét, a kopózás szabályait igen jól ér­tette, falkáját rendben tartva, bátor lovas volt s birt azon tulajdonnal, hogy azon esetben, midőn az ebek elnémulva és fel nem találva az űzőbe vett vad nyomát, felvetik a fejőket és a vezetőtől várják az útbaigazítást, tétovázás nélkül többnyire feltaláló magát és hunts­man-i geniejével megmenté a már-már kétes kimene­telű vadászat sikerét." „Az ősz beálltával megindultak a vadászatok és folytak hetenként négyszer a jatoi, dallosi, megyeri puszták határain, a tavaszi vadász időszakban azonban áttették Czenkre, Sopron vármegyébe, hol Széchenyi István gróf, a Fertőtava mellett fekvő és minden ké­nyelemmel ellátott ősi lakában valódi magyar vendég­szeretettel fogadá az érkező vendégeket. Az egész kopó falka, annak kutyaháza (kennel), vadászistállói oly modorban valának elrendezve, mint ez csak Angolhon­ban látható. Sok jeles lovas gyűlt itt össze és meg­indultak a vadászatok rókákra és szarvasokra." (Ezen, Czenk környékén lefolyt falkavadászatokról van 3 drb., abban az időkben készült vízfestmény, a Tud. Akadé-

Next

/
Thumbnails
Contents